Hamarosan vízummentesen utazhatunk Törökországba

 2014. február 09. 17:03

Vízum nélkül utazhatnak a magyar állampolgárok a Török Köztársaság területére egy a török Hivatalos Közlönyben megjelent február 6-i határozat szerint, amely várhatóan már a február 10-i héten hatályba lép.

Ezen a döntéssel jelentősen megkönnyebbülnek a két ország gazdasági és turisztikai kapcsolatai, ezáltal a kétoldalú kapcsolatok fellendülését várjuk - mondta ennek kapcsán Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a magyar-török gazdasági vegyes bizottság magyar társelnöke az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a Törökországba irányuló magyar tőkebefektetések állománya 95,3 millió euró volt 2012-ben. Törökországban jelenleg 48 magyar vállalat működik. 2013 első 11 hónapjában mind a Törökországba irányuló magyar kivitel, mind az onnan származó behozatal tekintetében lendületes bővülés figyelhető meg, a magyar export 21 százalékkal, míg az import 46 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Turisztikai adatok szerint majdnem 90 ezer magyar látogatott Törökországba 2013 januárjától októberig tartó időszakban.


Szijjártó Péter a magyar-török gazdasági vegyes bizottság legutóbbi ülésén, 2013 januárjában egyeztetett török társelnökével a vízummentességről. Az államtitkár és török társelnök akkor megegyezett abban is, hogy Magyarország és Törökország megvizsgálja a két ország közötti vízumkötelezettségi rendszerek módosításának lehetőségét a turistaforgalom növelése érdekében. A magyar miniszterelnök törökországi látogatása előtt kérte a török kormányfőt a Magyarországgal szemben fennálló vízumkötelezettség eltörlésére. A decemberi miniszterelnöki látogatás alkalmával megegyezés született a vízummentesség kérdésében.