HAMM: hazai alapanyagok túlsúlya a menzán

Forrás: Vendéglátás

 2017. október 25. 09:38

Útjára indult a Hazai Alapanyagok a Magyar Menzán Program, vagyis a „HAMM”, aminek köszönhetően a 2017/2018-as tanévtől még hangsúlyosabban jelennek meg a hazai gyártók termékei a receptek hozzávalói között.
A Hungast Csoport stratégiai megállapodást kötött az Univerrel és a Gyermelyivel, hogy lehetőség szerint minél gyakrabban kerüljenek hazai alapanyagokból készült fogások a fogyasztók tányérjára. Az együttműködési megállapodásokat október 19-én, a Hungast beszállítói konferencián írták alá, melynek fővédnöke Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár volt.

A Hungast Csoport számára alapvető fontosságú, hogy a hazai beszállítókat, termékeiket és alapanyagaikat receptúráiban felhasználja és népszerűsítse fogyasztói, intézményi partnerei körében, hiszen közétkeztetőként, nemcsak szolgáltatást nyújt, de edukációs szerepet is betölt, mind a fogyasztók, mind szüleik felé.

A programmal ezt a törekvést kívánta ismételten megerősíteni a vállalat, az együttműködési megállapodás hivatalos bejelentése kapcsán bemutatkozási lehetőséget nyújtva a résztvevő hazai vállalkozásoknak és ízelítőt adni kiváló termékeikből, illetve, hogy azok hogyan jelennek meg a közétkeztetés fogásai között. A program jelenleg két partnerrel indul, de a cél további megállapodások kötése a biztonságos, friss és hazai ízvilágot képviselő élelmiszer alapanyagok felhasználása érdekében. A beszállító partnerek jelentős része élt a bemutatkozási lehetőséggel, és látványkonyhás bemutató keretében adott ízelítőt saját termékeinek felhasználási lehetőségeiből.

Az együttműködési megállapodásokat október 19-én, a Hungast beszállítói konferencián írták alá,

Fotó: Hungast

Csúri Csaba a Hungast Csoport képviseletében kiemelte: „ A hazai beszállítók partnereként a Hungast célja a magyar vállalkozások fejlődésének támogatása, közvetett módon a munkahely-teremtés elősegítése, valamint a magyar termékek népszerűsítése. Köz- és vállalati étkeztetőként szervezetten, tudatosan igyekszünk keresni a beszállítókkal az együttműködési lehetőségeket, felhívni a figyelmet az új termékekre, népszerűsíteni azokat, hiszen szerepünk magában foglalja az edukációt is a szolgáltatás mellett. A hazai beszállítóink termékei alapvető fontosságúak kínálatunkban, hiszen a hazai ízvilágot, szokásokat kizárólag a magyar termékek tudják kiszolgálni. Emellett maximálisan megfelelnek a frissesség és a minőségi követelményeknek, hiszen azokat folyamatosan magas szinten tartják. Mi, országos hálózatunknak köszönhetően stabil hátteret tudunk biztosítani a hazai termelőknek és beszállítóknak, emellett pedig a minőségi követelmények, szabványok betartásában képviselőink is folyamatosan segítik beszállító partnereinket, megalapozva a versenyképességük egyik fontos kritériumát. A magyar termékek népszerűsítése szintén fontos számunkra, éppen ezért számos kiadványban és esemény keretében mutatjuk be a kiemelkedő minőségű, magyar termékeket.

Immár több, mint 20 éves magyarországi működésünk során jelentős figyelmet fordítottunk a legjobb minőségű hazai alapanyagok és azok beszállítóinak a felkutatására, mely törekvést természetesen tovább folytatjuk.”

 

Ahogy Káhn Norbert a Gyermelyi Zrt. kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta: „az együttműködés legfontosabb eredményez, hogy az ár mellett a minőségi szempont is előtérbe kerül a közétkeztetésben. A Gyermelyi tészta egy olyan, egész Európában egyedülálló vertikális integrációban készül, melyben minden alapanyag saját előállítású, így megvalósul a teljes termékpálya kontrollja. Ez a rendszer kiegészülve a legmodernebb csúcstechnológiával és a több évtizedes gyártási tapasztalattal egy kiváló minőségű, ízletes, magyar tésztát biztosít a fogyasztók számára. Örülünk, hogy részesei lehetünk ennek az előremutató programnak.”

Avramucz Attila, az Univer Product Zrt. vállalati kapcsolatok igazgatója így jellemezte az együttműködését a Hungast-tal: „Örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshez, hiszen az Univer termékek alapját a magyar földben termett kiváló alapanyag biztosítja. A nyersanyagok megfelelő minőségének és mennyiségének biztosítására az Univer több, mint 40 éve saját, kizárólag magyar termelői körre épülő termeltetési modellt alakított ki. Büszkék vagyunk rá, hogy az elsők között vehetünk részt a projektben.