Három új célállomás a Wizz Airtől

Forrás: turizmus.com

 2016. január 08. 11:24

Március 27-től Reykjavikba és Liverpoolba, június 18-tól Ibizára is menetrend szerint közlekednek a Wizz Air gépei, hetente kétszer.

Izlandra és Liverpoolba szerdán és vasárnap, Ibizára szombaton és vasárnap indulnak a járatok Budapestről.

 

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója az új célpontok kapcsán elmondta: Angliába komoly bővítések zajlanak, ezek része a liverpooli járat, míg Reykjavik a lengyelországi tapasztalatok alapján került be a Budapestről induló hálózatba. Gdanskból ugyanis már tavaly tavasz óta repülnek a Wizz Air gépei Izlandra, és az útvonal hatalmas sikert arat – erre alapozva indulnak a budapesti járatok, amelyek a ki- és beutazókra egyaránt számítanak. „Izland ugyan egy parányi sziget, de lakosai sokat utaznak, főleg a jobb időjárást keresve, és számukra Budapest izgalmas célpont lehet” – mondta el Váradi József.

A járat promóciójában a Wizz Air elképzelhetőnek tartja az együttműködést az izlandi turisztikai hivatallal, de a lengyelországi tapasztalatok azt mutatják, a desztináció spontán is komoly érdeklődést generál.

A most bejelentett járatokkal együtt 2016-ban a Wizz Air összesen 52 útvonalat kínál a magyar piacról – 46-ot Budapestről és hatot Debrecenből, de folyamatosan keresik az új lehetőségeket.

2015 egyébként a mérföldkövek éve volt a Wizz Air életében: februárban megtörtént a tőzsdei bevezetés, májusban megújult a márka, októberben a 100 milliomodik utast köszönthettük, novemberben megérkezett az első Airbus 321ceo, decemberben pedig megnyílt a debreceni bázis – mutatott rá Váradi József. A január 8-i sajtótájékoztatón elhangzott: magyarországi utasforgalmuk 12 százalékkal, a tavalyi 2,5 millióról 2,85 millióra ugrott 89 százalékos átlagos kihasználtság mellett, ebből 153 ezren Debrecenből indultak vagy érkeztek. Megérkezett 10. gépük Budapestre, és immár 27,8 százalékos piaci részesedésük. 2016-ra a kapacitások 20,4 százalékos bővülésével számolnak – és a keresletet tekintve is optimisták, hiszen a magyar turizmus most igazán lendületben van, annak pedig kimondottan örülnek, hogy mindehhez ők is hozzá tudnak járulni.