Határokon átívelő ökoturisztikai fejlesztések

Forrás: turizmus.com

 2014. november 27. 21:52

Szakmai tanulmányúton mutatták be november 22-23-án a Magyarország-Horvátország IPA – Határon Átnyúló Együttműködési Program Két folyó és egy hegy pályázatának keretében 2013-2014-ben megvalósult ökoturisztikai és környezeti nevelési fejlesztéseket.

Az 1,021 millió euró értékű projekt gazdái a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a horvátországi Zeleni Osijek civil szervezet és a Papuk Natúrpark voltak.

A Magyarországon 345 ezer euró értékben megvalósult fejlesztések közül a drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpontot, a Béda-Karapancsa tájegységet és a kölkedi Fehér Gólya Múzeumot kereste fel a pedagógusokból, idegenforgalmi szakemberekből és újságírókból álló csapat. A Dráva Kapu Bemutatóközpontban játszóteret alakítottak ki, spektívet, távcsövet vásároltak, s tavasztól beindul a közvetítés a webkamerás gólyafészekből. A Béda-Karapancsa tájegységben található a Boki-Duna holtága, ahol a halászati bemutatóhelyen az ártereken régen szokásos ún. fokgazdálkodásról szóló ismertető hangzott el. Itt a tradicionális halászati eszközöket és módszereket bemutató létesítmény egészült ki új elemekkel, információs táblákkal. A fokgazdálkodás megértését a kölkedi Fehér Gólya Múzeumban az árvizet modellező terepasztal segíti, s a környezeti nevelést szolgálja az újonnan beszerzett távcső, spektív és les-sátor is. Az ökoturisztikai fejlesztések a kerékpáros és a vízi-turizmust érintik: túrakenukat, kerékpárokat és a szállításukra alkalmas mikrobuszt, utánfutót vásároltak.

A nemzeti park igazgatóság a modern turizmus és az iskolás korosztály jobb kiszolgálása érdekében Drávaszabolcson új tanösvényt alakított ki, bővítette a drávai vízitúra táborhelyek infrastruktúráját, a vízitúrázókra gondolva felújította a Szentborbási Oktatási Központ melléképületét, Vízváron pedig környezeti nevelési oktatóközpontot létesített. Az érintett helyszíneken, a Dráva és a Duna mentén egyaránt, háromnyelvű információs táblákat helyeztek ki.

A study tour résztvevői megtekinthették az összesen 676 ezer euró értékű horvátországi fejlesztések egy részét is. A rá jutó 516 ezer euróból a Zeleni Osijek (Zöld Eszék) civil szervezet új programokat és a Zlatna Greda ökoközpontot fejleszti. A programok között elsősorban a madár megfigyelési és kenuzási lehetőségekre hívták fel a figyelmet a Béda-Karapancsa Tájegység mintegy folytatásaként a Dráva dunai torkolatánál található, Európa egyik legjelentősebb vizes élőhelyének számító Kopácsi-rét Természeti Parkban. Az egyetlen horvát geoparknak számító Papuk Natúrparkban tanösvények mutatják be az értékeket – a hegyvidék szívében, a Jankovác Parkerdőben található turistaház mellett létesített új, akadálymentesített sétautat a jelenlévők ki is próbálhatták. Tájékoztató hangzott el egy új lovas útvonalról, s a programot lovagi torna bemutató és a Jankovac gróf ösvényén a Skakavac vízeséshez vezetett túra színesítette.

A Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósult fejlesztéseket és a kibővülő kínálatot a három partner által közösen létrehozott, magyar-horvát-angol nyelvű nyomtatott anyagok mutatják be. Elkészült egy Dráva és egy Béda-Karapancsa térkép, valamint egy általános információkat tartalmazó kiadvány. A tervek szerint a prospektusok eljutnak az utazási irodákhoz, turisztikai szolgáltatókhoz is.