Hátrányos helyzetű gyerekeket támogat a jubileumi Országos Étterem Hét

Forrás: MTI/turizmus.com

 2016. március 02. 16:25

A Gyermekétkeztetési Alapítványnak ajánlja fel bevétele egy részét a 10. Országos Étterem Hét. Március 21–27. között több mint 130 felső- és középkategóriás étterem erre az alkalomra összeállított menüjét kóstolhatják meg az érdeklődők.

Kiss Zoltán, a programot szervező DiningCity étteremajánló képviselője a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a program keretében az éttermekben fogyasztó minden vendég után ötven forinttal támogatják az alapítványt. Kiemelte, több mint huszonöt vendéglátóhely jelezte, hogy további ötven forinttal járul hozzá a gyűjtéshez. A kitűzött cél, hogy legalább 2016 gyerek jóllakhasson a felajánlások révén.

A vendégek háromfogásos ebéd- vagy vacsoramenüt fogyaszthatnak 3300 forintos áron, az úgynevezett prémium menüt pedig 4900 forintért kínálják. Az érdeklődők így kipróbálhatják a legdrágább, csúcskategóriájú alapanyagokkal dolgozó vendéglátóhelyek kínálatát is, köztük több kiváló, Michelin-ajánlással is rendelkező étterem menüjét. Eddig több mint 130 hely csatlakozott a programhoz, amelyek között új induló például a Borkakas étterem, a Brasserie & Atrium (Corinthia Hotel), a Buddha-Bar Budapest, a Macesz bisztró, a Mészár Steak Kitchen, a SonkaArcok étterem, az Up & Down étterem, valamint a Costes Downtown. A kínálat széles körű: a magyaros ízektől a francia konyháig terjed a paletta, de az olasz, a japán és a mexikói konyha különlegességeit is megkóstolhatják a program keretében a vendégek.

Fotó: etteremhet.hu

 

Idén először különleges borajánlóval is készülnek bizonyos éttermek. Kovács Antal háromszoros bajnok magyar sommelier kézműves borokból álló tíztételes sort állított össze, melyből egy-egy étteremben az adott menühöz illő három fajtát kóstolhatnak meg a vendégek.

A programban részt vevő éttermekben limitáltak a helyek, foglalni kizárólag online, a www.etteremhet.hu oldalon lehet. A foglalásról a vendégek e-mailben kapnak értesítést.

Magyarországon 2011 óta évente kétszer is megszervezik az Országos Étterem Hetet, a legutóbbi alkalommal több mint 24 ezren látogattak el a részt vevő vendéglátóhelyek egyikébe.