Háttérzene a vendéglátóhelyeken: költség és lehetőség

Szerző: Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2020. február 13. 12:55

Miközben a vendéglátó- és szállodaiparban működő vállalkozások egy része csupán kötelezően fizetendő díjnak tekinti a zeneszámok alkotóinak fizetett jogdíjakat, a művészek szerzői jogait kezelő Artisjus Egyesület szerint a jól kiválasztott háttérzene hozzásegít a forgalom növeléséhez.

A téma aktualitásairól rendezett sajtóbeszélgetést az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, ahol egyebek mellett kiderült, hogy újra egyre több kereskedelmi és szolgáltatóhelyen szól háttérzene: a statisztikák szerint tavaly 36,8 ezer hazai üzlet és vendéglátóhely használt háttérgépzenét a vendégei szórakoztatására, cserébe pedig jogdíjat fizetett az Artisjuson keresztül a zene alkotóinak.

 

A növekedés elsősorban a kereskedelmi egységek körében történt, a 2016-os 8985-ről 2019-re 11136-ra nőtt a díjfizető üzletek száma. A vendéglátóhelyek körében inkább stagnálásról beszélhetünk, mivel 2016-ban 25409 hely fizetett szerzői jogdíjat az Artisjuson keresztül, tavaly 25743-ra nőtt a számuk, ugyanakkor 2018-ban még 26 ezer feletti volt ez az adat.

Az is elhangzott, hogy az Artisjus tavaly 9,3 milliárd Ft jogdíjat fizetett ki a dalszerzőknek, ennek 27 százaléka (2,5 milliárd forint) volt háttérzenei jogdíj. Összehasonlításképpen ez az összeg 2016-ban még csak 7,3 milliárd forint volt. A befolyt összeg 54%-át hazai előadók kapták.

Érdekesség, hogy 2019-ben 2964 szerző kapott havi ötezer és ötvenezer forint közötti jogdíjat. Havi 1 millió feletti összeget 47-en, 500 ezer és 1 millió közöttit 89-en kaptak zeneműveik után. 100 ezer és 500 ezer forint közötti jogdíjban 629-en, 50 ezer és 100 ezer forint közöttit 561 szerző és jogutód kapott havonta.

 

Hogy milyen hatással van a jól megválasztott háttérzene egy vendéglátóhely forgalmára, arra Tóth Péter Benjámin, az Artisjus üzleti transzformációért felelős igazgatója azt mondta, hogy tapasztalataik szerint tíz százalékkal drágább egy kávé vagy sör azokon a helyeken, ahol van háttérzene, mint ahol csak csendben lehet iszogatni. Nemcsak a forgalomra, hanem az ott dolgozók hangulatára is pozitív hatással van ugyanakkor a háttérzene, hangzott el.

Az immár öt hamburgerezőt üzemeltető Bamba Marha-lánc tulajdonosa, Szabó Gergely kiemelte, hogy másfajta háttérzene való egy étterembe, a hol a vendég akár két órát is eltölt, és másikat egy hamburgerezőbe, ahol 15 perces az átlag tartózkodási idő. Arra is odafigyelnek, hogy a munkatársaik is szívesen hallgassák a háttérzenét, ezért náluk az üzletvezetők választanak naponta más-más lejátszási listát.

Meglepő módon nagyon sok kis vidéki vendéglátó egység is él a háttérzene-szolgáltatás lehetőségével, Tóth Péter Benjámin ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy árazási konstrukciójukban igyekeznek az egység méretét, piaci pozícióját, forgalmát és minden más fontos jellemzőjét figyelembe venni. Trend, hogy egyre kevesebben használják háttérzeneként a televíziót és a rádiót, ugyanakkor nő a számítógépes zeneszolgáltatás aránya.

 

Érdekes, hogy a hazai vidéki települések között Hajdúszoboszló áll az élen, ahol közel 700 kereskedelmi egységben és vendéglátóhelyen fizetnek jogdíjat az Artisjuson keresztül a háttérzene után, miközben a második helyezett Szegeden csak 450 ilyen hely akad.

 

Hogy a hazai vendéglátóhelyek és kereskedelmi egységek még jobban ki tudják használni a háttérzene-szolgáltatás lehetőségeit, az Artisjus elindított a zeneveljobb.hu weboldalt, ahol a vállalkozásokat naprakész információkkal látják el az aktuális zenei trendekről, ötleteket adnak egy üzlet zenei stílusának kialakításához, és gyakorlati tippeket kínálnak a zenelejátszó eszközökkel kapcsolatos kérdésekben.

Az Artisjusról

Az Artisjus a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Az alkotók azzal bízták meg, hogy egyes szerzők jogaikat kezelje és így jövedelemhez jussanak munkájuk után. Ezért jogdíjat szed be azoktól, akik a műveket nyilvánosan felhasználják. Az Artisjus jogelődje 1907-ben alakult.

Nyitókép: 123rf.com