Heti 15 járat nyáron a Taurus Reisentől

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2016. február 03. 16:05

Rendhagyó katalógusbemutató keretében Tunéziában látta vendégül partnereit a Taurus Reisen. A turisztikai hivatal és a Tunisair támogatásával megvalósuló utazáson nemcsak a tour operator gazdag kínálatáról, de a Tunézia nyújtotta kiváló lehetőségekről is meggyőződhettek a résztvevők.

A 2016-os évet nagy lendülettel és optimistán kezdi a Taurus Reisen, amely a Turizmus Panorámában most megjelent kauciós toplista szerint a 8. legnagyobb forgalmat teljesítő utaztatónak számít, és a 2016-ra igazolt 541,77 millió forintos vagyoni biztosítéka emelkedett is a tavalyihoz képest, ami szintén azt mutatja, hogy az iroda jól teljesít.

Csoportkép a tunéziai tanulmányútról

 

A Tunézia-specialista utazásszervező az idei évet a több lábon állás jegyében tervezte meg, éppen ezért a hagyományosnak mondható tunéziai és egyiptomi ajánlatok mellett nagy hangsúlyt kap több más desztináció is.

 

Charterek több desztinációba

Tunéziába a tervek szerint heti 3 chartert indítanak, kint a cégcsoporthoz tartozó 17 El Mouradi szálloda nyújt all inclusive ellátásával igazi kényeztetést az utasoknak Sousse-ban, Hammametben, Monastirban és Djerbán. Egyiptomba egy charterjárat közlekedik majd, bíznak benne, hogy Hurghada is vonzó lesz az utasok körében.

 

Nagy hangsúlyt kap Törökország, Antalyába heti 4, Dalamanba heti egy alkalommal közlekedtetnek járatot, utóbbi új a kínálatban. Remélik, nagyon sikeres lesz, mert többen érdeklődnek új úti célok, felfedezésre váró helyek iránt. Sokat várnak a magyar piacra korábban bevezetett Észak-Ciprustól és Bulgáriától (heti 1-1 charter). Görögországban pedig Kréta (heti 2 charter), Zakynthos (heti 1 charter) és Rodosz (heti 1 járat) érhető el náluk. Úgy jósolják az előfoglalások alapján, hogy az idei év slágere Zakynthos és Bulgária lesz, ugyanakkor Tunézia iránt is van érdeklődés, tapasztalatuk szerint Djerba kiválóan eladható.

Jelentősen bővült idén a kínálat Horvátországban, illetve új úti célként jelent meg a Taurus Reisennél Tenerife, ahova a Wizz Air járataival kínálnak heti kétszeri indulást. Tenerife az egyik legjobb adottságokkal rendelkező, ám az utóbbi időben kissé háttérbe szorult újrafelfedezettje lehet az idei szezonnak, ahol mindig jó az idő, a sziget minden strandja szabad strand, és rengeteg fakultatív program áll rendelkezésre, köztük szigettúra, városlátogatás, hajókirándulások, élménypark, csúszdapark.

Kálmán Krisztina irodavezető elmondta: az előfoglalások a korábbi évhez viszonyítva lassan indultak be, viszont arra számítanak, hogy ezért erős last minute szezon kárpótol majd.

 

A Taurus Reisen több száz viszonteladó partnerrel áll szerződésben, klasszikus tour operatorként működik, saját értékesítése a 10 százalékot is alig éri el. Éppen ezért mindig is arra törekedett, hogy kedvező jutalékrendszerrel, tanulmányutakkal és más ösztönzőkkel tartsák fenn és ápolják a korrekt együttműködést.

Tunéziában a viszonteladó partnerek maguk is ízelítőt kaphattak az ország vendégszeretetéből, az El Mouradi Palace és az El Mouradi Hammamet szállodákban királyi bánásmódban részesülhettek, élvezhették a januári napsütést és a 22 fokot, a sousse-i és a tuniszi medina bazári forgatagát, mesebeli árait, valamint a helyiek kedvességét.

 

Nem adják fel

Meggyőződhettünk róla: Tunézia csak azért sem adja fel. A kormányzat és a turisztikai szereplők összefogásában valósult meg ez a tanulmányút is. A 110 fős magyar delegációról beszámolt a helyi sajtó, csoportunkat egy fotó erejéig a tunéziai turisztikai miniszter is fogadta, a csoporttal tartó újságírók pedig szakmai ebéd keretében tájékozódhattak a helyi viszonyokról a Tunéziai Turisztikai Hivatal marketingigazgatójától. Megtudhattuk: hasonló kezdeményezéseket terveznek több európai országban, a cél pedig az, hogy minél sokrétűbben támogassák a tour operatorokat, és ezzel ösztönözzék az utasszám növelését. Párhuzamosan folyamatosak a sajtó számára szervezett tanulmányutak is.

 

A legfontosabb üzenet pedig a biztonság, megsokszorozott erővel mindent megtesznek azért, hogy csírájában megakadályozzanak mindennemű attorcitást.

A legmeghatóbb mégis az a szimpatikus magatartás és előzékeny hozzáállás volt, amellyel az utca embere fogadta a Tunéziával szembeni empátiája miatt kint jó szívvel üdvözölt magyarokat.