Hétvégén Bárány Napokat rendeznek közel félszáz étteremben
Forrás: turizmus.com
2023. március 29. 12:19
A Juh Terméktanács az Interovic (La Interprofesional del Ovino y Caprino de Carne) spanyol testvérszervezetével konzorciumban, az idei évben is nagy erőkkel dolgozik a juhhús fogyasztásának népszerűsítésén és újrapozicionálásán.
A tavalyi év sikere miatt, ebben az évben is kétszer rendezik meg a Bárány Napokat, amely során a közreműködő éttermek kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vendégek igazi ínyenc élményt kapjanak a bárányhúsos ételek fogyasztásakor – tájékoztatták lapunkat a szervezők. A Bárány Napokon a vendégek országszerte kóstolhatnak az ízlésükhöz illeszkedő hagyományos vagy nemzetközi bárányhúsos ételeket.
A szervezők szeretnék a programokkal elérni a juh- és bárányhús fogyasztásának növelését azok körében, akik korábban nagyon ritkán vagy soha nem fogyasztottak ilyen terméket. Ehhez fontos, hogy az emberek megismerjék a húsféleség előállítási módjának előnyeit, hiszen a bárány- és juhhúsos termékek előállításának egész folyamata fenntartható, természetes és környezetkímélő – hangsúlyozzák.
![]() |
Idén majd félszáz étteremben rendezik meg a Bárány Napokat |
Fotó: barihus.hu |
A bárány- és juhhús az egyik legegészségesebb húsfajták közé tartozik, hiszen olyan állatoktól származnak, amelyek kapcsolatban állnak a természettel, kint nevelkedtek és szabadon mozogtak, ezáltal jobb a zsírösszetételük.
Az idei évben a Bárány Napokat március utolsó hétvégéjét követően ősszel is megrendezik majd, szeptember 29–30-án. Az részt vevő éttermek listáját a kampány oldalán találhatják meg az érdeklődők.