Hévízi nyitány - elkezdődtek az MSZÉSZ régiós ülések

Forrás: turizmus.com

 2015. március 24. 21:02

Tagszállodák és társult tagok részéről is egyaránt nagy érdeklődés mellett zajlott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének első régiós ülése a Balatonnál, a szakmai találkozónak az idén 15 éves hévízi Hotel Europa fit ****superior – a 2014-s Év Szállodája - adott otthont.

A szállodák beszámolóiból kiderült: tavaly mindenki jó évet zárt, s az idei előfoglalások erre az évre is bizakodásra adnak okot. Talán ezzel is összefüggésben áll az az örvendetes tény, hogy a Balaton régióban szinte minden hotelben terveznek, vagy a közelmúltban végrehajtottak kisebb-nagyobb fejlesztéseket, felújításokat. Ugyanakkor több szálloda is arról számolt be,  hogy megérezték az elmúlt 6 hónapban az orosz vendégek elmaradását, a visszaesés Hévízen nagyjából 20%-os volt. Még ha ez a tendencia remélhetőleg nem is végleges, sokan ennek ellensúlyozására más piacokat is igyekeznek erősíteni, vásári részvétellel, study tourokkal, egyéb marketing eszközökkel és aktivitásokkal. Többen jelezték, hogy a szállodákban a szolgáltatások széles körét igénybevevő, nagy költésű, 2-3 hétig is itt tartozkodó orosz turistákat bizony nehéz pótolni 2-3 napot maradó magyar és egyéb külföldi vendégekkel. A német piacon is egyes szállodák visszaesést jelentettek.

Felvetették azt is, hogy az országban – kivéve Budapestet – nincs nemzetközileg is elismert turisztikai termékfejlesztés,  ami ezt a régiót hátrányosan érinti és ez látható a beutazó forgalom visszaesésében is.

Elhangzott: jó lenne eu-s vagy hazai forrásokat találni a meglévő és megkopott szállodai hálózat szükségszerű felújítására is.

Az ülésen gyakorlatilag ugyanannyi társult tag volt jelen és állított ki, mint amennyi szálloda részt vett a tanácskozáson, s a folyosói beszélgetésekből tudható, hogy több intenzív, ígéretes tárgyalás is indult a régió szállodáiban..

A beszámolókon és bemutatkozókon túl azonban hasznos szakmai tartalmat sem nélkülözött a nap. Nagy-Szász István, a budapesti négycsillagos Mamaison Hotel Andrássy igazgatója a szállodai belső ellenőrzésekről tartott érdekfeszítő, egyszersmind roppant szórakoztató előadást, míg Sávos Tamás, a Danubius központi IT részlegének munkatársa, az MSZÉSZ IT szekciójának vezetője kollégájával párbeszédes formában villantotta fel a szállodaüzemeltetés IT vetületeinek gyakorlatias szempontjait.

A Balatoni régió ülésén jelen volt és tartalmas prezentációt mutatott be Niklai Ákos elnök, aki összegezte az aktuális szakmai statisztikákat, trendeket és a szövetség lobbitémáit, bemutatta a szövetség elmúlt hetekben végzett tevékenységét és terveit, valamit ismertette azokat a folyamatban lévő tárgyalásokat és ügyeket, amelyek a szállodaipart érinthetik. Ilyen például a 2017-es Vizes Világbajnokság, amelynek hazánk ad otthon, több város mellett Balatonfüred is, illetve, hogy az NGM és az MTZRT meghívására a héten érkezik Magyarországra egy nagyobb kínai turisztikai állami delegáció, amelytől hazánk kinti ismertségének, keresettségének, népszerűségének jelentős növekedését lehet remélni.

Elhangzott, hogy az MSZÉSZ más társ szövetségekkel együtt  támogatni kívánja azt a javaslatot, mely a TDM-ek finanszírozásához szükséges kieső állami támogatások pótlására 1 milliárd forintos kerettel egy pályázati rendszert alakítanának ki.

Az ismert nehézségek ellenére a régió szállodái bizakodóan néznek a 2015-ös turisztikai évadra.