Hivatalosan is ötcsillagos a Harkányi Gyógyfürdő

 2014. március 02. 20:57

Az elérhető legtöbb, vagyis öt csillagot kapott a Harkányi Gyógyfürdő a Magyar Fürdőszövetség közelmúltban lezajlott minősítésén.

A Magyar Fürdőszövetség évek óta végzi a soraiba tartozó strandok ellenőrzését és minősítését, hogy a vendégek könnyűszerrel össze tudják hasonlítani az egyes létesítmények kínálatát.

 

Az elmúlt hónapokban Harkányban is vizsgálódtak a szövetség szakemberei. Az eljárás során minden elképzelhető szempontot figyelembe vettek: nem csak a szolgáltatások minőségét és a környezet állapotát pontozták, hanem a település infrastruktúráját, a megközelíthetőséget, de még a személyzet nyelvtudását és formaruháját is. A legmagasabb pontszámok eléréséhez például egyedi és attraktív belső parkosítás, érintőképernyős tájékoztató berendezés, saját bakteriológiai labor és élménymedence is szükséges volt, amelyek mind megtalálhatók Harkányban.

Az ötcsillagos minősítéshez méltóan a Gyógyfürdőben egy ünnepélyes sajtónyilvános rendezvény keretén belül dísztáblát avattak, a megjelenteket köszöntötte Mogyorósi Ferenc, a Magyar Fürdőszövetség Minősítő Szakbizottságának elnöke, dr. Imri Sándor, Harkány Város Polgármestere és Kesjár János, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója.