Hogyan utaznak az Európai Unió lakói?

 2014. március 12. 17:17

Az Európai Unió megbízásából készült legfrissebb Eurobarometer kutatás az európai lakosság turizmussal kapcsolatos attitűdjeit, preferenciáit és utazási szokásait vizsgálta.

Az eredmények szerint 2013-ban az unió állampolgárainak  70%-a vett részt legalább egyéjszakás utazáson, 2014-ben pedig 82% tervez hosszabb-rövidebb utazást. A kutatás arra is rávilágított, hogy az előző évekhez hasonlóan 2013-ban is a legtöbben saját országukon, illetve az Európai Unión belül maradtak, 2014-ben pedig az utazást tervezők 50%-a tervez belföldi, 42%-a egyéb EU-n belüli utazást - áll a Magyar Turizmus Zrt. közleményében.

 

Hogyan utaznak az Európai Unió lakói?

  • 2013-ban az Európai Unió polgárainak 70%-a tett legalább egyéjszakás utazást,
    2 százalékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Legalább négyéjszakás utazást az európaiak 84%-a tett 2013-ban. Ezen legalább négyéjszakás utazások többségét belföldön töltötték (Görögország: 87%, Horvátország: 84%, Olaszország: 81%; Magyarország 70%-kal az ötödik a listában), vagy legalábbis az EU-n belül maradtak, ám arányuk kis mértékben csökkent az előző évhez képest. A legnépszerűbb desztináció Spanyolország volt (15%), amit Franciaország (11%), Olaszország (10%), Németország (7%) és Ausztria (6%) követett.
  • Az Európai Unió lakosai tapasztalt, magabiztos utazók, akik szeretik maguk megszervezni utazásukat: a válaszadók 58%-a (2012-ben: 53%-a) az interneten keresztül szervezte meg legalább négynapos utazását, és az utazók 41%-a az utazás különböző elemeit legalább egyszer maga állította össze, nem utazási csomagként vásárolta meg.
  • Az internet népszerűségének növekedése ellenére továbbra is nagyon fontos a barátok és ismerősök véleménye. A „szájreklámot” az utazók 56%-a vette figyelembe, többen, mint az internetes oldalakat (46%), a válaszadók harmada tartja fontosnak a személyes tapasztalatot.
  • A legnagyobb arányban (44%) legalább egyszer 20 férőhelyesnél nagyobb szállodában vagy bérelt szálláshelyen szálltak meg, ezt követte a rokonok és barátok által biztosított szálláshely (43%), majd a 20 férőhelyesnél kisebb szálloda vagy egyéb bérelt szálláshely.
  • Az európai utazók elsősorban napfényre és tengerpartra vágynak: 2013-ban a legalább négyéjszakás utazáson részt vevők 46%-a ezért kelt útra (2012-ben: 40%). Gyakori motiváció a rokonok, barátok felkeresése (34%), a természethez kapcsolódó utazás (30%) és a kultúra (25%) is.
  • Az európaiak nagyra értékelik a természet szépségét, a jó időt, a kellemes szálláshelyeket és a vonzó kulturális és történelmi attrakciókat: a válaszadók 46%-a szívesen tér vissza a szép természeti környezetben fekvő, kellemes klímájú desztinációkba. A megkérdezettek több mint 96%-a elégedett volt az úti cél természeti tényezőivel, és az igénybe vett szálláshely biztonságával (95%), illetve színvonalával (95%) elégedettek aránya is magas volt.
  • 2014-ben is népszerű lesz a turizmus: a gazdasági nehézségek ellenére a válaszadók 77%-a nem mond le az utazásról, bár 33% kénytelen változtatni eredeti elképzelésein. A 2014-ben utazó válaszadók 42%-a hosszabb, 4–13 éjszakás utazást tervez, 32% ennél rövidebbet, 13 éjszakásnál hosszabb utazást 27% tervez. Elsősorban belföldi (50%), illetve Európai Unión belüli (42%) úti célt választanak. 2014-ben is Spanyolország számíthat a legtöbb turistára Európából (11%), illetve Olaszország (8%) és Franciaország (7%), ezt követi az USA és Kanada (5%), majd Németország, az Egyesült Királyság, Görögország és Ázsia egyenként 4%-kal.

 

Az Eurobarometer kutatásról

A Flash Eurobarometer kutatások az Európai Bizottság megbízásából készülő, eseti jellegű, tematikus felmérések. A telefonos interjúk lehetőséget adnak arra, hogy a Bizottság gyors válaszokat kapjon a megfelelő célcsoportra vonatkoztatva. A jelenlegi „Attitudes of Europeans Towards Tourism” kutatás során több mint 30 ezer 15 éves vagy idősebb személyt kérdeztek meg 2014 januárjában. A felmérésbe a 28 EU-tagország mellett bevonták Izlandot, Izraelt, Macedóniát, Montenegrót, Norvégiát, Szerbiát és Törökországot. (A fenti kivonat csak az EU-tagországok adatait tartalmazza.) Immár ötödik alkalommal ismételték meg a vizsgálatot, ami lehetőséget ad a rövid és középtávú tendenciák megfigyelésére, és lehetővé teszi, hogy nemcsak az Európai Bizottság, hanem valamennyi turisztikai szereplő megfelelően reagálhasson a turisztikai kereslet változásaira.

Naprakész európai turizmusstatisztikai adatokat találhatnak az érdeklődők az ingyenes TourMIS adatbázisban is: www.tourmis.info.

A jelentés és összefoglalója, további szakmai információkkal együtt letölthető a Magyar
Turizmus Zrt. szakmai oldalairól: http://szakmai.itthon.hu/kuldopiacaink.