Homokháti Portékákat árusítanak Mórahalmon

Forrás: turizmus.com

 2014. augusztus 31. 16:37

Garantáltan minőségi termékekhez juthatnak hozzá a vendégek, ha a Homokháti Portéka védjeggyel ellátott árut vásárolnak. A tanúsítványokat kiérdemelt termékek már kaphatóak Mórahalmon.

A Móra-Tourist Nonprofit Kft. elkezdte a Homokháti Portékák értékesítését. A különféle árucikkek a Tömörkény utca 3. szám alatt, a Homokháti Portákék Boltjában vásárolhatóak meg. Stampf Mariann, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. projektmenedzsere elmondta: „a helyben előállított termékek értékesek, így a megfelelő piacot szeretnénk biztosítani termelőink számára". Hozzátette: a boltban olyan holmikat lehet megvásárolni, amelyek ajándék gyanánt is kitűnően helyt állnak.

 

A Homokháti Portéka termékvédjegyet Mórahalom Városi Önkormányzata mint védjegytulajdonos jegyeztette be 2010-ben. Idén márciusban végezték el azokat a felmérési folyamatokat, amelyek során megítélték, hogy kik azok a Homokhátságban élő termelők, akik jogosultak a kritériumrendszer szerinti védjegy használatára.

Ez egy tanúsító védjegy, amely elnyeréséhez a következőknek kell megfelelni: a bekerült termékeket a Duna-Tisza-közi Homokhátság területén állítsák elő extra minőségben, és olyan gyártási folyamatokat követően kerüljenek a fogyasztók elé, amelyek garantálják a kiváló kvalitást. Így biztosak lehetnek a vásárlók abban, hogy az általuk megvett áruk – a versenyképes piacon megállva helyüket – vegyszertől és génmódosítástól mentes növényekből és zöldségekből készültek.

Idén március 25-én, Mórahalmon, az Aranyszöm Rendezvényházban a Homokháti Portéka védjegyet elnyert termelőknek tartottak egy szakmai napot. Az eseményen Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere elmondta: ahhoz, hogy egy önálló, piacképes gazdaságfejlesztési szervezet jöjjön létre kistérségi szinten, egységes fellépésre van szükség. A piaci körülményeket meg kell szervezni, piactereket kell létrehozni és fenntartani. Ezután a turizmus irányába kell kiterjeszteni a portékát. Ez azért fontos, mert évente 420 000 turista érkezik a Homokhátság központjába, Mórahalomra. Ezt kihasználva nem csupán homokháti, hanem országos szintű értékké is válhatnak a termékek.

 

A Homokháti Portéka termékvédjegy célja, hogy összefogja a Duna-Tisza-közi Homokhátság településeinek azon termelőit, jogi- és magánszemélyeit, akik kiváló minőségű termékeket állítanak elő a Homokhátság területén és hozzájárulnak a térség hagyományainak megőrzéséhez, továbbfejlesztéséhez. Nagyon széles termékpaletta alakult ki. Alapvetően élelmiszeripari termékekről van szó, de a méztől elkezdve a szamócadzsemen át a kézzel készített mórahalmi száraztésztáig, a mézeskalácsig, a borig, a kecskesajtig, a rózsarétesig és a fűszerpaprikáig számos portéka található a listán. A termelői kör gerincét olyan termelők alkotják, akiknek termékei Balotaszállásról, Kelebiából, Domaszékről, Szatymazról, Zsombóról, Ásotthalomról, Bordányból, Forráskútról, Öttömösről, Pusztamérgesről, Röszkéről, Ruzsáról, Üllésről, Zákányszékről és természetesen Mórahalomról érkeznek.