Hosszabb lesz a VOLT Fesztivál

 2014. június 13. 15:22

Az Arctic Monkeys várva várt, július 6-i koncertjével együtt összesen 6 éjszakát tölthetnek idén Sopronban a VOLT Fesztivál rajongói. A "legjobb zenekar" címmel kitüntetett brit banda mellett világsztárok sora és majd' 150 hazai előadó lép fel a Lövérekben, július 2-6. között.

A szervezők egy hatalmas, köztéri "SOPRON" felirattal ajándékozzák meg a VOLTnak otthont adó várost, ahová az idei évben itthonról és szerte Európából több mint 100.000 vendéget várnak. A tavaly megkezdett hagyományt követve idén egy grandiózus, 16 méter magas robot épül a VOLT bejáratánál, a fesztivál fő támogatója, a Telekom pedig egy világpremiert is ígér a közönségnek. A fesztivál sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a helyszínről a Petőfi Rádió 5 napon át, élőben közvetíti műsorát.

 

Sopron és környéke szálláshelyei idén is fesztiválozókkal telnek meg július első hetében. "A legnagyobb várakozás az Arctic Monkeys július 6-i koncertjét kíséri, a jelenleg világszerte egyik legkeresettebb fesztiválbanda, az idei Brit Awards-on a "legjobb zenekar" címmel kitűntetett és idehaza is a legjobb albumnak járó Fonogram díjat begyűjtő zenekar ugyanis a régióban egyedül Magyarországon, Sopronban lép fel. Ennek köszönhető a fokozott érdeklődés itthon és külföldön egyaránt." – tudtuk meg Fülöp Zoltántól, a VOLT egyik főszervezőjétől. Rajtuk kívül mintegy 30 világsztár köszönti majd a VOLT közönségét. Jelen lesz többek között a Hurts, a 30 Seconds to Mars, Steve Aoki, a Foals, az MGMT, a Bring Me the Horizon, a Morcheeba és Woodkid, a hazai mezőnyből pedig kivétel nélkül valamennyi fesztiválkedvenc, különböző műfajokban. A hat estén és öt teljes napon át, 12 színpadon zajló színes programkínálatra 100.000-nél is több vendéget várnak Sopronba.

"A közönséget a koncertélményeken túl látványos, új produkciókkal is várjuk. A VOLTon mutatjuk be azt a 2,5 méter magas, 12 méter széles, köztéri "SOPRON" feliratot, amelyet a városnak ajándékozunk. Épül egy 16 méter magas robot a bejárathoz, egy korabeli határőrtorony és egy monumentális élményvár, amely tetejéről a Telekom Nagyszínpad előtti tömeg fölött csúszhatnak végig az arra vállalkozók." – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál másik házigazdája.

Nagy-Szín-Pad a VOLTon
Június 1-jén ért véget a VOLT Produkció és az MTVA nagysikerű "tehetségmutató" versenye, a "Nagy-Szín-Pad", amelyen 15 ismert és népszerű produkció indult, többek között azért, hogy a legnagyobb hazai fesztiválokon főszerephez jussanak. Az első 5 helyezett, a Mary PopKids, az Ivan & the Parazol, a Szabó Balázs Bandája, Deniz és a Cloud9+ nyitja meg július 1-jén az OTP Bank – Petőfi Rádió Színpadon a 22. VOLT Fesztivált, vasárnap este pedig az Arctic Monkeys és a The Strypes előtt a verseny győztese, a Mary PopKids a Telekom Nagyszínpadon lép majd fel.

 

Gyerekek a VOLTon
Talán a VOLT az egyetlen fesztivál idehaza, ahol a hagyományos fesztiválközönség mellett a már VOLTon felnőtt családok és gyerekeik is találnak számukra kedves programokat. A soproni régió gasztronómiai színeit bemutató Heti Válasz Borfesztivál ad helyet a VOLT keretében a legtöbb családi- és gyerekprogramnak, ahol koncertek, kézművesek várják a résztvevőket, az MTVA kicsik és nagyok számára egyaránt élvezetes produkciói mellett. A gyerekeknek most is "fizetniük" kell a belépésért: a bejáratnál egy VOLT fesztiválos rajz ellenében juthatnak hozzá karszalagjukhoz.

 

Tiszta fesztivál
A Sziget Szervezőiroda és a VOLT Produkció – nemzetközi példákat követve – a közönség bevonásával szeretné az eddiginél is szebbé és tisztábbá tenni a fesztivál környezetét. A nyári fesztiválokon – a VOLTon, a MasterCard Balaton Soundon, a Szigeten, a B my Lake-en és a STRANDon - minden résztvevő, aki FestiPay kártyát vált ki, 500 Ft ellenében egy "Green Festival Bag"-et kap, amelyben a saját maga által termelt szemetét gyűjtheti. A megtelt zsák leadásakor az 500 Ft visszajár, sőt még fesztiválos matricát és egy elismerő oklevelet is kapnak a vendégek, amely a tudatos fesztiválozók elismerése. A szervezők célja, hogy a fesztiválozó közönség figyelmét felhívja: saját maguk tehetnek a legtöbbet környezetükért.

Mindenütt jó, de legjobb Sopron!
A VOLTnak a kezdetek, vagyis 1993 óta otthont adó város és a fesztivál mára igazán szoros és jó kapcsolatot alakított ki egymással. "Nagy öröm számunkra, hogy a VOLT Fesztivál és Sopron neve ma már elválaszthatatlan egymástól. Nemcsak a VOLTra érkező vendégek veszik ilyenkor birtokukba a város utcáit és tereit, de a soproniak is magukénak érzik a fesztivált. Vendégszeretetüket a közönség is minden bizonnyal érzi, hiszen a népszerűbb vendéglátóhelyek, éttermek, kávézók, borozók és teraszok szinte kivétel nélkül egész évben készülnek erre a néhány napra. Idén a város vezetőiként is meglepetésekkel várjuk a VOLTosokat" – mondta el Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, aki azt is elárulta, hogy idén nemcsak vendégként, hanem vendéglátóként is jelen lesz a fesztiválon.

"A Páneurópai Piknik 25. évfordulójának augusztusi előzeteseként a helyszínen egy korabeli, 14 méter magas határőrtornyot állítunk majd fel, amely mellett szombat délben egy rendhagyó piknikre hívjuk a résztvevőket. A város vezetői bográcsgulyással kedveskednek a fesztiválozóknak, miközben a rendszerváltás előtti Sopronról is megtudhatnak néhány érdekes információt, történetet. Sokan talán nem is tudják, hogy a VOLT Fesztivál helyszínét adó kempingtől néhány száz méterre húzódott korábban a Vasfüggöny" – tette hozzá a polgármester.

Sopron egy különleges meglepetéssel is várja a VOLTosokat. A "Legvirágosabb magyar város" cím birtokosa, az európai verseny második helyezettje a VOLT helyszínét is virágokkal díszíti fel, a város jelképe, a Tűztorony pedig most is "VOLTba öltözik".

A VOLTon mutatják be először azt a 2,5 méter magas és 12 méter széles "SOPRON" feliratot, amelyet a fesztivál szervezői ajándékoznak a városnak. Ez az igazán modern térinstalláció – Nyugat-európai nagyvárosok mintájára - a fesztivált követően a belvárosában kerül majd felállításra, ahol a Sopronba látogatók és a helyiek fényképezkedhetnek és a Facebookon, valamint az Instagramon oszthatják meg soproni emlékeiket.

A hagyományok szerint idén is világsztárok egész sora hagy majd nyomot Sopronban, a "Csillagok városában". A VOLT szervezőinek felkérésére ef. Zámbó István évek óta készít igazán látványos közterületi szobor-székeket, amelyeket a helyszínen jelképesen a VOLT leghíresebb fellépőinek ajándékoznak. Ezeket a székeket időről-időre Sopron közterein helyezik el, így a tervek szerint idén az Arctic Monkeys, a Foals, vagy éppen Steve Aoki székével gazdagodik a város.

 

Streaming
Aki nem tud részt venni a fesztiválon, az is részese lehet az élménynek, ugyanis a Telekom honlapján (www.telekom.hu/fesztival) a koncertek élő streaming közvetítését bárki követheti az okos eszközein: notebookján, tabletjén és okostelefonján is.