A hazai szállodásokat is érintik a HOTREC közgyűlés témái

 2014. április 15. 11:46

Április 10-11-én tartotta közgyűlését Rómában az európai szállodai, éttermi és kávéházi szövetségeket tömörítő szervezet, a HOTREC, melyen hazánkat Niklai Ákos, az MSZÉSZ elnöke vezetésével egy kisebb csapat képviselte.

A közgyűlésen előadást tartott Taleb Rifai, a UNWTO főtitkára, aki a turizmusban rejlő társadalmi és gazdasági potenciál jobb kihasználására hívta fel a figyelmet, mely az egész társadalom számára jelentős előnyökkel jár.  Az elmúlt évben a világban turisztikai és üzleti céllal utazók száma meghaladta az 1 milliárdot, ez a szám várhatólag tovább növekszik. Kiemelte, a turizmus a globalizáció egyik legjelentősebb pozitív hozadéka. Taleb Rifai dicsérte az európai szállodaipart és vendéglátást a gazdasági és pénzügyi válság alatti alkalmazkodó képességéért, munkahelyteremtéséért.

Az Európai Bizottság alelnöke és a turizmusért is felelős biztosa, Antonio Tajani a HOTREC közgyűlése keretében megtartott előadása és sajtótájékoztatója keretében hangsúlyozta, hogy a HOTREC és a Bizottság közötti szoros együttműködés jelentősen erősítette a Bizottság új kompetenciáját, szerepét a turizmus területén. Fontos döntések születtek az innováció alkalmazásában, a turizmus bővülését segítő együttműködésekben ( pld. Tourismlink), a szektorban dolgozók szakértelmének bővítésében, az időskorúak utazásának ösztönzésében. Tajani fontosnak tartja, hogy Európa megőrizze mintegy 50%-os részesedését a világ turizmusában, ezért is , hogy Európa versenyképes, fenntartható és minőségi úti cél maradjon.

A HOTREC elnöke, Kent Nyström szerint az Európai Bizottság által bevezetendő új „VISA CODE" jelentősen erősíti a szektor versenyképességét, munkahelyteremtési lehetőségeit és további növekedést hoz az Európán kívüli  BRIC országokból, harmadik piacokról. 1 éves turista vízum, online vízumkérelem bevezetése, többszöri belépő vízum kiadása, vízumkiadás lehetősége a határokon, bővülő konzuli tevékenység mind erősíteni fogják a turizmus növekedését, amint a javaslatokat az  Európai Parlament és a Tanács elfogadja.

A közelgő Európai Uniós parlamenti választásokkal kapcsolatban a HOTREC felhívta a képviselőjelöltek, a politikai pártok figyelmét a HOTREC által a választásokra kiadott MANIFESTO-ra, mely 16 fő célt jelölt ki, melyek a turizmus további bővülését, új munkahelyek létrehozását és versenyképességének javulását hivatott segíteni. Többek között az Európai Parlamenten belül turizmussal foglalkozó Intergroup létesítését, jobb rendelet alkotást, a kkv-k részére a fejlesztési forrásokhoz való könnyebb hozzájutást, a digitális szállodai foglalási piac korrektebb feltételeinek, szabályainak kialakítását, a vízumkiadás rendszerének egyszerűsítését, az alacsony ÁFA kulcsok fenntartását javasolta.

A közgyűlés keretében szó volt a turizmus bővülését segítő feltételekről, javaslatokról az online disztribúció, az idősek utaztatásának ösztönzése, a szolgáltatások minőségének javítása, a szektor adóztatásának csökkentése (ÁFA, IFA, helyi adók, légiközlekedési adók, stb), hitel kártya jutalékok, a megfelelő adatvédelem kialakítása vonatkozásában - tájékoztatta szerkesztőségünket Niklai Ákos.

A vendéglátás terén az allergén anyagokról szóló EU-s direktíva országonkénti bevezetése, az alkoholfogyasztás ésszerű korlátozása, különösen a fiatalok között, az este is működő vendéglátó egységek, teraszok működtetésében alkalmazott legjobb gyakorlatok megosztása szerepelt a napirenden.

A HOTELSTARS UNION európai szállodai minősítő és osztálybasorolási rendszer kritériumainak 2015-től történő korszerűsítése is bemutatásra került.

Kiemelt téma volt az egyre népszerűbb magánszállások a szállodákétól eltérő, főként szabályozatlan feltételrendszerének súlyos következménye Európa szállodáira.

A HOTREC csatlakozott az átalakult Nemzetközi Szálloda és Étterem Szövetséghez (IH&RA) és a szektor feltételeinek további javítása érdekében együttműködnek, különösen a standardizálás, az OTA-k, a foglalkoztatási és szociális kérdések, a fenntarthatóság és a magánszállások témájában.

A fentiek közül nagyon sok kérdés közvetlenül érinti a hazai szállodák, éttermek világát. Így a vízumrendszer könnyítése révén kínai, orosz turisták még könnyebben utazhatnak majd Magyarországra, vagy éppen az időskorúak utaztatása is - melynek ösztönzésére az MSZÉSZ már tett erőfeszítéseket az MNÜA-val közösen – jelentős piacbővítő tényező lehet.

Az OTA-k működésének folyamatos változása jelentősen érinti a szállodák életét. A szektor túlzott adóztatásának csökkentése is fontos lobbicélja a szakmának, ismételten elemezzük a magas áfakulcsok hátrányos hatását is a vállalkozásokra és a nemzetgazdaságra.

A vállalkozások EU-s forrásokhoz való könnyebb hozzájutása, és turizmusbank létesítése ismét napirenden van az NGM-mel folytatott tárgyalásokon. A HOTELSTARS UNION kritériumok felülvizsgálata is közvetlenül érinti a szállodákat 2015-től.

Az allergén anyagokkal kapcsolatos direktíva hazai alkalmazásáról éppen ezen a héten egyeztetünk ismét a Vidékfejlesztési Minisztériummal – tette hozzá szerkesztőségünk kérdésére Niklai Ákos.