Húsz éve a Belvárosban

Szerző: Elek Lenke

 2016. május 19. 19:50

Éppen húsz éve, hogy a City Hotelek megalakultak – akkor még kisebb szobaszámmal. A jubileum alkalmából csütörtökön tartottak partnerpartit a Pilvaxban.

A Mátyást, a Pilvaxot és a Szent István körúti Ringet ma közös menedzsment irányítja és közös az értékesítés is. Csapóné Károly Zsuzsanna igazgató szinte a kezdetektől a vállalatnál dolgozik. Visszaemlékezése sok jelenlévő fiatalt mosolygásra késztetett – hogyan is működött például egy szálloda internet nélkül?  Mi is volt az a City Grill? Telex, fax, crossbar telefon – ezek a szavak lassan a történelem homályába vesznek. Azóta gyökeresen megváltoztak az utazási szokások is – vendégkönyv helyett egyebek között a Tripadvisoron mondják el véleményüket a turisták. Reggelit pedig nem kér a szobát foglalók majd 40 százaléka.

Ami viszont akkor és ma is érvényes: a város központi helyén is szükség van – akár turistáknak, akár diákoknak vagy üzletembereknek – alacsonyabb árfekvésű szállodákra. Olyannyira, hogy még a holtszezonnak számító februárban is produkáltak már 80 százalékos töltést. Főleg olaszok, angolok, bolgárok és skandinávok fedezték fel maguknak a City hoteleket, ők a leghűségesebb vendégek.

Hajdanán a Belvárosi Vendéglátóhoz, majd a Tavernához tartoztak – többek között – ezek a szállodák és éttermek. Jó néhányat később privatizáltak, számos azóta megszűnt. A Hotel Taverna sem tartozik már ehhez a körhöz. A Pilvax éttermet nem ők üzemeltetik, hanem bérbe adják.

A 20 éves évforduló alkalmából készült természetesen hatalmas torta, előkeresték a régi fotókat és tárgyi dokumentumokat, a vendégeknek pedig többféle meglepetést és kedvezményt nyújtanak.

Fotó: Csárdás Ferenc