Idén is díjazták az alvásbarát szállodákat

Forrás: turizmus.com

 2019. március 12. 15:52

Az Alvás Világnapja alkalmából konferenciát tartottak március 12-én, a Magyar Tudományos Akadémián. Az eseményen mutatták be a Magyar alváskönyvet, valamint átadták az idei Alvásbarát Szálloda díjakat.

A World Sleep Day / Alvás Világnapját március 15-én ünneplik, s (a nemzeti ünnepünk miatt) mindig Magyarországon emlékeznek meg róla először. A világnap idei jelmondata ­ – HEALTHY SLEEP, HEALTHY AGING! / ALUDJ JÓL, ÉLJ SOKÁIG! ­ – felhívja a figyelmet arra, hogy a minőségi alvás és az egészséges, hosszú élet között szoros összefüggés van, s ahogy szerte a világon, úgy hazánkban is kezd népbetegséggé válni az álmatlanság, s a különféle alvászavarok, melyek ellen tenni kell.

Az egy éve alakult Magyar Alvás Szövetség – a rendezvény szervezője ­ – célja az alvás, jobban mondva az alvó ember érdekképviselete, hangsúlyozta a rendezvény elején G. Németh György elnök.

A konferencián elhangzott, hogy a magyarok alvásminősége – 7 óra 20 perces átlagidővel, melynek mindössze egyharmada mélyalvás – az EU-s átlag alatt van, időszerű tehát a témával foglalkozni, méghozzá tudományos aspektusból is.

A konferencia előadói – egyben a Magyar alváskönyv szerzői – saját területük (neurológia, tüdőgyógyászat, kardiológia, ortopédia, fogászat, táplálkozástudomány stb. ) tükrében mutattak rá arra, hogy mennyire szerteágazóak az alvászavarok, s kiderült az is, hogy ma már több mint 100 féle alvásbetegséget ismerünk, s egyikükre sem az altató a megoldás.

A rendezvényen bejelentették, hogy májusban hathetes alvásterapeuta-képzés indul Magyarországon, a program kidolgozói, oktatói a hazai alváskultúra elismert szakemberei.

2019-ben a Hilton Budapest és a Mala Garden Siófok nyerte el az Alvásbarát Szálloda díjat

Fotó: turizmus.com

A rendezvény záróakkordjaként átadták Sleepfriendly Hotel Awards díjakat. Évente két hazai (egy fővárosi és egy vidéki) szálloda minősítő elismerésére kerül sor.

2019-ben a Hilton Budapest és a Mala Garden Siófok nyerte el a díjat, az alváskörülmények példamutató kialakításáért, valamint vezetőik minőségi alvás iránti elkötelezett tevékenységéért.

A díjakat átadták: Kiss-Róbert Richárd, a Sleepfriendly Hotel Program nemzetközi igazgatója, Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója, valamint Sárvári-Deák Zsófia, az MSZÉSZ főtitkára.

 

 

Kapcsolódó cikkek