Idén is keresik a Turizmus Szakma Példaképét

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 15. 11:14

A 10 éves Szallas.hu immáron ötödik alkalommal rendezi meg az Év Szállása és Év Turisztikai Települése versenyt, melynek keretében a hazai települések, illetve közel 10 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely verseng az utazóközönség és a zsűri kegyeiért.

A rangos megmérettetés tavaly új kategóriával bővült, ugyanis az intézmények és a turisztikai attrakciók értékelése mellett a zsűri díjazza a Turizmus Szakma Példaképét is. Az előző évben a díjat Szádeczky Kornélia, az Eger és Térsége TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) elnöke, illetve az EGERERDŐ Zrt. közjóléti és turisztikai előadója nyerte. Nevéhez fűződik a Gyógyvizek Völgye nevű kezdeményezés kidolgozása és megvalósítása, melynek révén 100 ezer vendégéjszakával gyarapodott Eger és térsége.

Szádeczky Kornélia, a tavalyi nyertes

Fotó: szallas.hu

„Továbbra is szeretnénk felkutatni azokat az embereket, akik nagy elhivatottságot mutatnak szakmájuk iránt és olyan kiemelkedő belföldi turisztikai terméket, szolgáltatást hoztak létre, amelyek irányt mutatnak a régió, vagy szálláshelypiac szereplői számára” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Kik közül választják ki a nyertest? Kiknek a jelölését, jelentkezését várják?

A portál olyan, a turizmus szakmában tevékenykedő személyeket keres, akik létrehoztak valamilyen kiemelkedő belföldi turisztikai terméket, vállalkozást, vagy projektet, amely irányt mutat a régió vagy a szálláshely piac szereplői számára. Merész és újító megoldásaikkal élen járnak a hétköznapokban, és utat mutatnak a belföldi szakmai irányok kialakításában. Munkájukat szakmai alázat, szakma iránti tisztelet és emberközpontúság jellemzi.

A jelöléseket 2017. szeptember 31-éig a következő formon várják:

Jelölés Turizmus Szakma Példaképe Díjra

Ha valaki magára ismert és jelentkezni szeretne a díjra, természetesen arra is van lehetőség a következő form kitöltésével:

Jelentkezem a Turizmus Szakma Példaképe Díjra

Hogyan választják ki a Szakma Példaképét?

A Szallas.hu 2013 óta ötödik alkalommal hirdeti meg a legjobb szálláshelyeket, illetve a turisztikai szempontból legvonzóbb településeket elismerő Év Szállása versenyt. A díjakat közel 650 ezer vendégértékelés, a szálláshelyekre és településekre leadott voksok, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján ítélik oda. A zsűrit idén Horváth Vilmos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője, Szántó Zoltán, a TurizmusOnline főszerkesztője, Hoffmann Henrik, az Év Szállása 2016 nyertes Residence Ózon képviselője, Hegedűs Attila, a BDO ügyvezető igazgatója, valamint Pataki Zita, televíziós, rádiós műsorvezető képviseli. A Turizmus Szakma Példaképe díjat szintén a szakmai zsűri ítéli majd oda az arra leginkább érdemesnek tartott jelöltnek.

A tavalyi zsűri

Fotó: szallas.hu

Az Év Szállása verseny 2017. november 2-ig tart, ezt követően a szakmai zsűri kiértékeli az eredményeket, és november 30-án, az Év Szállása díjátadó gálán nyilvánosságra hozza a nyerteseket.

További információ a versenyről és az előző évek eredményeiről: https://szallas.hu/evszallasa-versenyrol