Idén is több nagy dobásra készül Gyula

 2014. március 07. 14:43

Gyulán a turisták 2013-ban közel 372.000 éjszakát töltöttek el, köszönhetően a város átgondolt stratégiájának és a megelőző évek szálláshelyfejlesztéseinek.

A város magyar turisztikai kínálatban elfoglalt előkelő pozíciója biztató, és arra enged következtetni, hogy jó úton járnak. Ugyanakkor a lendület töretlenül folytatódik.

2013-ban több olyan fejlesztés kezdődött el vagy zárult le, mely tovább növelheti Gyula vonzerejét. Legújabb nagyberuházása révén, 2013 végén új, fedett élménykomplexummal, az AquaPalotával gazdagodott a Gyulai Várfürdő, így egész évben kiszolgálhatja a családokat, a fiatalokat és azokat, akik elsősorban nem a gyógyvíz miatt látogatnak el a fürdőbe. A több, mint 6000 négyzetméteres létesítményben, közel 900 négyzetméternyi vízfelületen számtalan élményelem – sodrófolyosó, álló- és fekvőmasszázsok, vízesések, buzgárok, nyakzuhanyok, ugrómedence, családi csúszda, "fényalagút" testcsúszda, a Magyarországon egyedülálló módon felfelé tartó a "fel(l)ejtő" fánkos csúszda – biztosítja a vendégek szórakozását.

2014 tavaszára befejeződik a Göndöcs-kert egészének és a város egyik legjelentősebb közlekedési útvonalának, a Béke sugárút egy részének teljes körű felújítása. A Kohán György festőművész alkotásait bemutató Kohán Képtár nagyobb épületbe költözik, korábbi helyszíne pedig Vigadó név alatt, multifunkciós rendezvényteremként működik tovább. Az eredeti pompájában helyreállított épületben számtalan közösségi program szolgálja a helyiek és a turisták szórakozását.

Az idei év végére befejeződik a Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély helyreállítása is. A közel kétmilliárdos beruházás során újjáéled az impozáns épületegység, a kastélyban Magyarország egyetlen, az alföldi kastélyok jellegzetes mindennapjait feldolgozó élményturisztikai látogatóközpontja kerül kialakításra.

További fontos hír, hogy 2013-ban – 2007 után immáron másodszor – Gyulát választották Magyarország legvirágosabb településévé, hiszen a város nyerte el a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny fődíját, ezáltal a jogot arra, hogy 2014-ben képviselhesse Magyarországot az Entente Floral Europe Nemzetközi Virágosítási Versenyen. Gyula városát ennek megfelelően megtalálhatják a Magyar Turizmus Zrt. Virágos Magyarországért standján is.