Igényfelmérés a SIRHA-n

Forrás: turizmus.com

 2018. február 13. 14:23

Május 13-án ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Vend-Tex Kft., hazánk és a régió egyik meghatározó szállodai és éttermi textília beszállítója.

Többek között ezért is volt különlegesen fontos a cég számára az idei SIRHA kiállítás, ahol az ilyenkor szokásos kapcsolatépítés mellett nagy hangsúlyt fektettek a vásárlók, illetve az érdeklődők igényfelmérésére is.

A Vend-Tex Kft. „titka” az elmúlt bő két évtizedben mindig is az volt, hogy odafigyel vásárlói igényeire, és akár komoly fejlesztések árán is megtalálja azokat a megoldásokat, amelyekkel a legjobb ár-érték arányt tudja garantálni. Ennek egyik legjobb példája a 2004-ben, azaz 14 évvel ezelőtt bevezetett új gyártási technológia, melynek köszönhetően a frottír termékek élettartama jelentősen megnőtt. Az újítás olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a későbbiek során a konkurensek is átvették a technológia használatát, hiszen a megrendelőknek valóban fontos, hogy mennyi idő után kell cserélniük a frottír termékeiket. Tizennégy év azonban hosszú idő, ezért az idei SIRHA kiállításon egy újabb frottír technológia is bemutatásra került, ami szintén jelentős mérföldkő lehet a cég életében, mivel ezzel ismét meghosszabbodik a textíliák élettartama.

A Vend-Tex Kft. standja a SIRHA kiállításon

Fotó: turizmus.com

A Vend-Tex Kft. másik kiemelt célja már jó ideje az, hogy bebizonyítsa a hazai szálloda és vendéglátóiparnak, hogy a legjobb minőségű textíliák vásárlása nem kizárólag az ötcsillagos szállodák számára jelent jó üzletet. Valójában hosszú távon nagyon is ráfizetéses lehet az olcsó, néhány mosás után foszlásnak induló textíliák használata, és nemcsak azért, mert túl gyakran kell cserélni őket, hanem mert az egyre fokozódó versenyben lemaradnak, akik nem tudják kiszolgálni vendégeik igényét. Ezzel szemben a megfelelően kiválasztott, a hely hangulatához tökéletesen illő és a mosást is jól bíró minőségi textíliák nemcsak behozzák az árukat, hanem segítenek a növekedésben is. Éppen ezért biztosít a Vend-Tex Kft. legfontosabb termékei kapcsán ingyenesen igényelhető (mosható) mintadarabokat, amelyek megkönnyítik a döntés meghozatalát.

A cég természetesen azok számára is segítséget nyújt, akik csak általános elképzelésekkel érkeznek és nem tudják konkrétan megfogalmazni az igényeiket. Az elmúlt évek rutinjának köszönhetően a Vend-Tex Kft. munkatársai már pontosan tudják, melyek azok a kérdések, amelyeket fel kell tenni az érdeklődőknek, hogy kiderüljön, valójában milyen anyagokra és kivitelre van szükségük. Ha nem tennék, és csak a minél gyorsabb értékesítésre koncentrálnának, nem törődve azzal, hogy a megrendelő céljaihoz illik-e vagy sem az adott textília, egészen biztos, hogy májusban nem ünnepelhetnék meg a jubileumi 25. évfordulót!

(x)