Íme a belföldi turizmus legnépszerűbb települései

Forrás: turizmus.com

 2015. május 06. 10:39

A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégéjszakái, bruttó szállásdíjbevétele és az egy éjszakára jutó szállásdíj alapján összeállítottuk a legnépszerűbb települések toplistáit. Figyelemre méltó, hogy a legdrágább városok a vendégforgalmi rangsorok hátsóbb regisztereiben helyezkednek el.

A 2014-es évet a szakma sikerként könyvelte el, mindenekelőtt a belföldi vendégforgalom 8 százalék feletti bővülése miatt. A kereskedelmi szálláshelyeken realizált közel 12 millió éjszaka egyben 70 milliárd forint belföldi szállásdíj-bevétellel is járt, ami 2013-hoz képest 15 százalékos többlet. A gyarapodás minden régióra jellemző volt, ám akadt néhány olyan település is, ahol a vendégforgalom nem érte el a tavalyit, sőt olyan település is van, amelyik a válság előtti teljesítményét sem tudta megismételni.

Forrás: KSH


Az elmúlt hat évben jelentősen átalakult a belföldi vendégek körében legnépszerűbb települések sorrendje, még akkor is, ha az élboly nem változott, vagyis Hajdúszoboszló (1), Siófok (2), Hévíz (5) vagy Balatonfüred (7) megőrizte pozícióját, de például Zalakaros (4), Gyula (6), Visegrád (13), Győr (16), Balatonalmádi (21) legalább három helyet léptek előre a belföldi vendégéjszaka alapján készült rangsorban. Az igazi nagy nyertesek Gyula, Balatonfüred, Bük, Győr, Egerszalók, ahol a belföldi vendégforgalom ebben a periódusban másfél-kétszeresre, vagy annál is jobban nőtt. A belföldi vendégfogalom tekintetében a vesztesek sorába többek között Hévíz, Debrecen, Pécs, Tihany tartozik, igaz, közülük Hévíz és Tihany a külföldi vendégforgalmat nézve ezzel párhuzamosan lényegesen előre lépett.

Más a helyzet, ha a bevételeket vizsgáljuk. Itt a hárommilliárd forintos Siófok, a kétmilliárdot meghaladó Balatonfüred, Hajdúszoboszló és Hévíz mellett már megjelenik Sárvár (1,9 Mrd), Eger (1,6 Mrd) és Egerszalók (1,4 Mrd) is a legjobbak között.

Még érdekesebb a rangsor, ha azt próbáljuk értékelni, mely települések számítanak olcsónak vagy éppen drágának. Ha az egy vendégéjszakára jutó szállásdíj alapján soroljuk a településeket, három markáns csoport adódik. Az 5000 forint alatti csoportba tartozik Keszthely, Harkány, Mátraszentimre, Hajdúszoboszló, Sopron, Berekfürdő, Balatonalmádi és Gyula. Közepes árfekvésű 5000 és 7000 forint közötti egy vendégéjszakára jutó értékkel Zalakaros, Bük, Győr, Debrecen, Szeged, Eger, Hévíz, Tihany stb. A legdrágább települések sorát Velence vezeti (11 206 Ft), majd Sárvár (11 001 Ft) és Egerszalók (8752 Ft) következik. Figyelemre méltó, hogy a legdrágább települések a vendégforgalmi rangsorok hátsóbb regisztereiben helyezkednek el, míg az olcsó települések (Siófok, Zalakaros, Hajdúszoboszló, Sopron, Gyula) roppan népszerűek a belföldi vendégek körében. Ezek az értékek persze nagyban függnek az egy-egy településen rendelkezésre álló szálláshelyek minőségi összetételétől is.

A belföldi turizmus egyik nagy nyertese Egerszalók


A valódi nyertesek azok, akik évek óta úgy vonzzanak sok vendéget, hogy viszonylag magas árakat tudnak érvényesíteni. A különböző szempontok szerint összeállított rangsorok összehasonlítása azt üzeni, hogy vannak ilyen települések.

dr. Probald Ákos,

a KSH ny. főosztályvezetője