Indul a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Forrás: turizmus.com

 2015. április 09. 09:25

Pénteken az Oscar-díjas magyar operatőr, Zsigmond Vilmos fotókiállításával indul a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Idén 17 napon keresztül, 43 helyszínen zajlanak majd az események, a látogatók 170 program közül válogathatnak.

A klasszikus nagyzenekari és kamarazenei koncertek mellett idén is számos opera-, jazz-, világzenei, crossover, tánc- és színházi produkció, képzőművészeti és szabadtéri program várja az érdeklődőket. A műfajok legjobbjai érkeznek Budapestre, ezekből az előadásokból szemezgetünk most.

A Fesztiválnyitó Promenád zenés-táncos forgataga idén is várja a vállalkozó kedvű városlakókat, akik a közel hatszáz táncoshoz, énekeshez és zenészhez csatlakozva köszöntik majd a tavaszt az Andrássy úton. Ismét felépül a tavalyi eseménysorozat egyik legfelkapottabb látványossága, az óriás betűkből kirakott Budapest-felirat a Hősök terén, a piros fesztiválkockákban bárki kipróbálhatja karmesteri képességeit, zenélhet a reggeli kávésbögréjével, a költészet napján pedig verseket hallgathat. Április 26-án pedig a Nemzeti Múzeum lépcsőjén gyermekkórusok nagyszabású koncertje zárja a Budapesti Tavaszi Fesztivál szabadtéri programsorozatát.

Az operarajongók már biztosan készülnek Leo Nucci áriaestjére az Erkel Színházban. A világ egyik legkeresettebb Verdi-baritonja a 19. század legnépszerűbb zeneszerzőjének legszebb operaáriáiból állította össze műsorát. Szintén az Erkel Színházban állítja színpadra Verdi egyik legnépszerűbb operájának felújított változatát a Magyar Állami Operaház. Az Aidát ezúttal a színházi rendezőként jól ismert Mohácsi Károly interpretálásában, Johan Botha főszereplésével láthatja a közönség.

Fotó: Aida/Magyar Állami Operaház

A jazz szerelemeseinek kihagyhatatlan lesz a több mint negyven éve a pályán lévő Dresch Mihály koncertje, ahol a régi-új Dresch Quartet is színpadra lép, és az újrahangszerelt saját számok mellett új kompozíciók is felcsendülnek majd. A bársonyos hangú jazzénekes, Kevin Mahogany védjegyévé vált virtuóz scat éneklési stílusa. Budapestre legújabb, a legkiválóbb osztrák zenészekkel készült A bécsi viszony címre keresztelt albumával érkezik, amelyen most először a saját dalok mellet klasszikus jazznóták is elhangzanak majd.

Az idén első kiadásának 150. évfordulóját ünneplő meseregény, Lewis Caroll Alice Csodaországban című könyve ihlette Ashley Wass zongorista és Matthew Trusler hegedűművész crossover produkcióját. A gyermekirodalom klasszikusát 12 kortárs muzsikus – többek közt Mark-Anthony Turnage, Howard Blake, Ilya Gringolts, Carl Davis – segítségével öntötték új formába. A mű először Budapesten a Bálnában lesz látható londoni világpremierjét követően.

A 19. századi bécsi szalonok hangulatát idézi meg a Schubert Kvartett budapesti műsora. A négy kiváló énekes (Christiane Oelze, Birgit Remmert, Markus Schäfer, David Jerusalem), valamint a zongora- és fortepiano-művész Eric Schneider Schubert szólódalaiból, a legkülönbözőbb összetételű duettekből, tercettekből és énekes kvartettekből összeállított válogatása a tavalyi év egyik hanglemez-szenzációja volt. A 2009-es Genfi Nemzetközi Énekverseny megnyerése után Pasztircsák Polina nemzetközi koncert- és operaénekesi karrierje meredeken ívelt fel, számos európai országban – operákban és koncerttermekben – vendégszerepelt. Változatos és varázslatos, stíluskorszakokon átívelő dalestjén Jan Philip Schulze kíséri majd zongorán.

A számtalan koncertélmény mellett idén is több kiállítás és szabadtéri program is várja a látogatókat. A Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum is Erdélyt helyezi új kiállításaik középpontjába, a Budapesti Történeti Múzeum „A budavári Nagyboldogasszony-templom évszázadai" tárlata a világörökség részét képező Mátyás-templom múltját mutatja be, míg az Olasz Kultúrintézet Pokol és Purgatórium című kiállításán Madarassy István varázslatos, oxidril lánggal rézlemezre készített alkotásait csodálhatják meg az érdeklődők.