Elérhető az info.ntak.hu

Forrás: turizmus.com

 2019. március 27. 15:58

Az MSZÉSZ tavaszi régióüléseinek első állomásán, március 27-én, mintegy 35 társult tag és ugyanennyi balatoni tagszálloda képviseltette magát.

A siófoki Hotel Azúrban a házigazda település nevében Balogh Renáta, a helyi TDM szervezet, a Siófoki Fürdőegylet elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az eseménynek helyet adó szálloda nevében  Sternóczky Balázs, értékesítési és marketingigazgató kívánt eredményes tanácskozást.

Első előadóként Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója erősítette meg mindazt, amit néhány nappal ezelőtt, az MSZÉSZ közgyűlésén elmondott, s bejelentette: amint a fejlesztők átadják a software-t, el is indul az NTAK információs oldala (időközben az oldalt élesítették is - A Szerk).

A mikrofonnál Szabó Áron, az elnöki asztalnál a levezető elnök, Rádóczy Andrea (Balatoni régióvezető) és Baldauf Csaba (általános alelnök)

Fotó: turizmus.com

Szabó Áron a szállodásoknak jelezte azt is, hogy az MSZÉSZ digitális szekciójának április 8-i ülésén be is mutatják majd a software-t az érdeklődő szakembereknek.

Az április 8-án, a Budapest Hiltonban sorra kerülő Digitális Szekció ülésre április 2-án, 17 óráig fogadnak el regisztrációt.
MSZÉSZ tagok ezen a linken regisztrálhatnak.
Kivételesen nem tag szállodák jelentkezését is elfogadják, a kapacitás függvényében.
Nem tag szállodák az info@hah.hu e-mail címen jelentkezhetnek.

A régió szállodáinak bemutatkozásából - a szabályt erősítő kivételeket leszámítva - az rajzolódott ki, amit a januári Trendriportban is olvashattunk, nevezetesen, 2019 első negyedévében a vendégéjszakák számának csökkenése ellenére nőttek a bevételek. Általános észrevétel volt az orosz vendégek számának csökkenése, bár, az év további részére biztatóak az előfoglalásaik. A legtöbb szállodában emelkedik az osztrák és német vendégek érdeklődése, ami előfoglalásokban is megnyilvánul. Túlnyomó részben bizakodóak voltak a szállodák a belföldi vendégek tavalyinál intenzívebb előfoglalásait is látva.

Telt ház a Hotel Azurban

Fotó: turizmus.com

A társult tagok bemutatkozásának felvezetőjében, Takács Ferenc (Assur Kft.), a Társult Tagok Szekciójának vezetője felhívta a figyelmet: az MSZÉSZ honlapja (www.hah.hu) nyitóoldalának menüpontjai közé felkerült az "Ajánlatkérés", ami, a szállodákat egy ajánlatkérő felületre viszi, ezzel is megkönnyítve, hogy a szövetség társult tagjaitól kérjenek elsőként ajánlatot.

Több mint 30 társult tag állított ki a kávészünetnek is helyet adó teremben, a Hotel Azurban

Fotó: turizmus.com

A későbbiekben Baldauf Csaba beszélt a Balaton Régió 2018. évi eredményeiről, kiemelve, hogy a vendégéjszaka szám kis mértékű csökkenése ellenére a szállodák növelni tudták bevételeiket, átlagárukat és REVPAR mutatójukat.
Az MSZÉSZ általános alelnöke a szövetség idei tervei közül kiemelte a szakmai továbbképzés fontosságát, azon belül is felhívta a figyelmet a séfeknek tervezett oktatási napokra, valamint a sales és a recepció szakembereinek, s nem utolsó sorban az üzemeltetők és a tulajdonosok képviselőinek tervezett digitális képzésekre. A szövetség tervei között szerepel az is, hogy energetikai témakörben tartandó képzéssel is segítenek javítani a házak gazdálkodását.

Zolomy Orsolya, a Profiles International Hungary vezető tanácsadója arról tartott előadást, hogy a szállodák vezetői miként tudják motiválni az Y generáció korosztályába tartozó munkatársaikat.

Az előadások zárásaként Porga Gyula, Veszprém polgármestere adott tájékoztatást a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa nyertes pályázatról.