Intenzív szakmai műhelymunka a TDM konferencián

Forrás: turizmus.com

 2015. december 06. 14:29

Tartalmas szakmai programmal készült a Magyar TDM Szövetség a XIV. Országos TDM Konferencia második napjára is, december 4-én a marketing, a képzés, a termékfejlesztés és a monitoring témák köré szerveződtek az előadások.

Maráczi Gábor, az MT Zrt. marketingigazgatója a Turisztikai Innovációs Marketing Együttműködési Alapprogramról beszélt a jelenlévőknek, és azokról a kapcsolódási pontokról, amelyek a TDM-szervezetek munkáját is érinti. Szó esett a turisztikai kártyarendszerek jó gyakorlatairól Nagy Júlia alelnök tolmácsolásában, illetve ismertették a hazai desztinációs márkák online felmérését, melyet a szövetség a Metropolitan Főiskolával közösen végzett.

Ahogyan az már az első nap folyamán is többször elhangzott, a jövőben kiemelt szerephez jut majd a képzés, a jelenlegi képzési formák mellett gyakornoki program és készségfejlesztő tréningek is segítik majd a menedzsereket. A témáról kerekasztal-beszélgetés zajlott a szakma elismert képviselőinek részvételével. Hasonlóan fontos szerepet kapott a termékfejlesztés, ezen belül is a túraútvonalak tematikus útvonalak kialakítása, a helyi termékek és a tradicionális gasztronómia bevonása a turisztikai kínálatba, illetve a csomagajánlatok kidolgozása. Utóbbiról Takács Péter, a MUISZ elnökségi tagja adott gondolatébresztő ötleteket a jelenlévőknek, s egyben felajánlotta, hogy akár közös kezdeményezés keretében hozzák össze a TDM-szervezeteket a számukra potenciális partnert jelentő utazási irodákkal.

Az egységes monitoringrendszer előnyeiről Szalók Csilla, a Budapesti Gazdasági Főiskola intézetvezetője beszélt, végezetül Rafay János, a Hungexpo üzletág igazgatója kapott szót az Utazás 2016 vásár kapcsán.

A kétnapos tanácskozás nemcsak a hagyományosan aktív és hasznos szakmai networking miatt volt hasznos, elmondható, hogy rengeteg fontos és aktuális információval gazdagodtak a pályázatok beadása előtt álló TDM-szervezetek. Mindezt ráadásul ideális környezetben, Gyula vendégszeretetét élvezve, melyért a szervezőknek Semsei Sándor elnök külön köszönetet mondott zárszavában.