A jó ízlés nagykövetei a SIRHA Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2022. március 17. 13:39

Március 24-én délelőtt a Hungexpo SIRHA Budapest kiállítás A pavilonjának versenyhelyszínén, egy egyedi, különleges rendezvény kerül megszervezésre abból a célból, hogy innovatív módon népszerűsítsük Magyarország mezőgazdasági, borgasztronómiai, turisztikai és wellness szektorának termékeit.

A rendezvényen vendéglátó iskolák tanulói magyar mezőgazdasági termékek felhasználásával készítenek el magyar és olasz séfek által közösen megálmodott ételeket - közölte a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség.

A rendezvény alatt elmagyarázzák a Salus Konyha filozófiáját (6T) is. Ennek célja a magyar Tradíciók, Tipikusságok (jellegzetességek) és Térségek népszerűsítése, felhasználva olyan Technikákat, nyomon követhetőséget (Tracciabilitá), amelynek eredményeképp az ételek a világ minden tájáról származó Turistának (Transnazionalitá) ízlenek majd. A diákok munkáját a Magyar Nemzeti Válogatott tagjai segítik.

A rendezvény megszervezésének célja, hogy népszerűsítse a képzés, a vendéglátás, a vendégfogadás és az egészség összefonódását, bevonva az iskolákat, vállalatokat, intézményeket, kereskedelmi és iparkamarákat és szövetségeket is.

Az esemény szervezésének célja összhangban van a magyar kormány Nemzeti Húsgalamb programjának céljával.

sirharendezveny

Az ételeket tanulók készítik el, szolgálják fel és mutatják be a vendégek számára, melyeket magyar borokkal párosítanak

Fotó: Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség

Hat felépített látványkonyhában készülnek majd a Salus Konyha ételek az autoritások, meghívottak részére.

Az ételeket tanulók készítik el, szolgálják fel és mutatják be a vendégek számára, melyeket magyar borokkal párosítanak. Az ételek között megkóstolhatunk libamájat házi tésztával, ricottával, sáfrányos besamellel; galambmellet tokaji mártásban; és nyírségi almás palacsintát is. A rendezvény egy látványos flambír show-val zárul, Panyolai pálinka felhasználásával.

Az eseményen jelentik majd be a Nemzetközi Flambírozó Bajnokság szelekciós versenyének időpontját is, melynek helyszíne a baktalórántházi Fenyves Hotel lesz.