Ismét a Bazilika buszparkolójáról

Szerző: Szebeni Zsolt

 2013. szeptember 24. 16:26

Az V. kerület vezetése a turistabuszoknak csak megállásnyi időt adna, hogy leszállhassanak utasaik, majd tovább kellene hajtaniuk, s a Széchenyi téren bevárni a csoportot.

A Turizmus Világnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón beszéltünk Puskás Antallal, Belváros-Lipótváros alpolgármesterével, aki elmondta, hogy ezt a megoldást már korábban is felvetették, s most hivatalosan is előterjesztik. A Bazilika háta mögött, a Bajcsy-Zsilinszky úton, egyetlen busznak elegendő megállóhelyet tudnak kialakítani, s ott csak addig állhatna a jármű, amíg leszállnak a turisták. A busznak utána a József Attila utcán át el kellene hajtani a Széchenyi térre, s leparkolhatna a Zrínyi utca torkolatában, pontosan a Roosevelt 7/8 Irodaház, korábbi becenevén a „spenót ház" előtt, hogy ott várja meg a csoportot.

 

Ezzel a megoldással azonban több gond is van. Mit csinálhat a csúcsidőben egyszerre érkező  második, vagy harmadik busz, amíg az elsőről lekászálódnak? A Széchenyi téren elgondolt hely a RiverRide számára kijelölt várakozóhely, ráadásul ott egyetlen busz is nehezen fér el, hiszen, közvetlenül  mögötte taxi droszt van kialakítva.

Amíg a vita folyik, nap mint nap turisták százai, ha nem ezrei szereznek keserű tapasztalatot a budapesti állapotokról, a buszok sofőrjei pedig kockáztatják a büntetést, amikor mégis várakoznak a korábbi buszparkolóban, vagy mellette, elállva a BKV buszsávot...