Ismét nyitva a Balaton
Forrás: turizmus.com
2015. szeptember 21. 14:08
Az akció szervezői azt szeretnék bebizonyítani, hogy a régió augusztus után sem kihalt, ilyenkor is érdemes a Balaton partjára elutazni.
Szeptember 25. és október 05. között 162 olyan balatoni eseményt szerveznek, amelyek felkelthetik az utazni vágyók érdeklődését. Ebben az időszakban több vendéglátóhely kedvezményes menükkel, a szállások pedig 20 százalékkal olcsóbban kínálják szobáikat- nyilatkozta Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.
![]() |
Mindezekhez Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnöke hozzátette: ezzel az akcióval a balatoniak nem a nyári szezont akarják meghosszabbítani, ahogy ezt húsz év óta sokan szeretnék. A szezon önmagában meghosszabbíthatatlan, hisz ugyanazt, amit nyáron kínálunk, ilyenkor nem lehet eladni. A Nyitott Balaton elnevezésű akcióval gyakorlatilag újabb szezont szeretnének teremteni. Ősszel teljesen más kínálatot ajánlatokat szeretnének a középpontba állítani, olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül kötődnek a nyárhoz. Ilyenek például a kerékpáros túrák, a nemzeti parkok kínálta, de sok lehetőségeket rejtenek magukban az őszi gasztronómiai fesztiválok is. - mondta Semsei Sándor.
Összhangban az őszi Nyitott Balaton akcióval - a Magyar Turizmus Zrt. is igyekszik a Balaton régiót nem csak nyári úti célként pozicionálni, hiszen nyárutón és az ősz folyamán is számos programlehetőség vár a régiót felkereső turistákra. A Nyitott Balaton akció keretén belül, Zamárdiban és Balatonföldváron, ingyenesen kipróbálhatják a vitorlázást azok, akik még sosem ültek ilyen hajón, ha kedvet kapnak ehhez a sporthoz, a későbbiekben őszi vitorlásturistákká is válhatnak. Más települések pedig kerékpáros kirándulásokat szerveznek. Keszthelyen, Vonyarcvashegyen, Balatongyörökön és sok más településen is erre az időszakra esik a szüreti fesztivál is, amelyek egyik célja, hogy a Nyitott Balaton akció mellé állva, fellendítsék egy-egy régió borturizmusát.