Ismét parádés évadra készül a Müpa

Forrás: turizmus.com

 2016. március 08. 14:27

Cecilia Bartoli, Sir Antonio Pappano, Eötvös Péter, a New York-i Filharmonikusok - világsztárok, vezető hazai és nemzetközi együttesek, új és megújult sorozatok, a világhír küszöbén álló fiatal tehetségek – a Müpa 2016/2017-es évada is gazdag kínálattal várja a minőségi kultúra közönségét.

A következő szezon koncertjeire 15 féle sorozatból válogathatnak az érdeklődők, a bérleteket március 10-től lehet megvásárolni.

Különleges divatbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Müpa a 2016/2017-es évadának bérleteiről és sorozatairól. Az eseményen bemutatták a Müpa Budapest című, az intézmény első10 évét összegző exkluzív kiadványt, az intézmény új formaruháit és ajándéktárgy-kollekcióját is.

Káel Csaba vezérigazgató, aki második ciklusát kezdi ez év márciusában, a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az intézmény a következő 5 évben is tudatosan és tervezetten képviseli a magyar kultúrát, az örökségül kapott értékeket és a jeleneredményeit. Közép-Európa legnagyobb művészeti központjának továbbra is fontos feladata a klasszikus repertoár és az új művek gondozása.

A Müpa - hagyományait folytatva – a 2016/17-es évadában is minőségi produkciókat kínál a hazai és nemzetközi művészvilág elismert előadóival. A római Santa Cecilia Akadémia Zenekarát Sir Antonio Pappano vezényli, Eötvös Péter Esterházy Péter szövegeire írt oratóriumát a Bécsi Filharmonikusokkal adja elő a Müpa koprodukciójában, ismét eljön Valerij Gergijev ezúttal a Mariinszkij Színház Zenekarával, Alan Gilbert pedig a New York-i Filharmonikusok koncertjén dirigál majd. Fellép a Müpában a Berlini Filharmonikusok Fúvósegyüttese, az orgona fenegyereke Cameron Carpenter a St. Martin in the Fields zenekarával, és kamaraestet ad Prunyi Ilonaa zene világnapján. Világhírű énekesek látogatnak a Müpába jövőre is: áriaestet ad Marcelo Álvarez, a Régizene Fesztiválon fellép Philippe Jaroussky és Simone Kermes. Cecilia Bartoli Händel hősnőit eleveníti meg, William Christie pedig a mester Messiás című oratóriumát szólaltatja meg a Les Arts Florissants közreműködésével. Mindenszentekkor Helmuth Rilling dirigálja Mozart Requiemjét, az újévet pedig immár hagyományosan Fischer Ádám nyitja Haydn Teremtésével, ezúttal a Felvilágosodás Korának Zenekarával. Az operairodalom repertoárjából Rameau: Naïs című művét mutatják be, és műsorra tűzik Bellini utolsó operáját, A puritánokat is. ABudapesti Wagner-Napok keretében a Ring mellett a Parsifal lesz látható, és újdonságként a Rienzi csendül fel koncertszerű előadásban.

A 2016/17-os Évad Művésze Baráti Kristóf, az Évad Együttese a Szegedi Kortárs Balett lesz.Produkcióik igazi változatosságot kínálnak: Baráti Kristóf a hegedűirodalom minden korszakából ad ízelítőt koncertjein, a Szegedi Kortárs Balett a Nemzeti Filharmonikusokkal közös, nagysikerű József-legenda előadása mellett Gluck izgalmas Don Juan-feldolgozását és Vivaldi Négy Évszak versenymű-sorozatát ülteti át a tánc nyelvére.

 

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar ezúttal Brahms-maratont rendez, a másik közös kezdeményezés, a Bridging Europe vendége pedig Franciaország lesz.

A következő évadban is színvonalas jazz- világ- és könnyűzenei koncertek, újcirkusz-produkciók, irodalmi estek, táncelőadások, ifjúsági és gyerekprogramok színesítik a kínálatot. Fellép többek között a sanzonok nagyasszonya, Juliette Gréco, a jazzlegenda Bobby McFerrin, és az afrikai zene megújítója, Salif Keita.

Felfrissítve folytatódnak az évek során népszerűvé vált sorozatok: Európa ifjú tehetségei a Rising Stars programban jövőre egy kétnapos fesztivál keretében mutatkoznak be. A Felfedezések bérlet koncertjeinek újdonsága, hogy családi sorozatként vasárnap este hat órai kezdettel rendezi meg ezeket a Müpa, s minden koncerten bemutatkozik a nagyközönség előtt egy-egy fiatal tehetség, ifjú versenygyőztes is. Ismét lesz New Orleans Swingfesztivál, Jazz Showcase, Jazztavasz és a hazai könnyűzene krémjét felvonultató Hey June. Továbbra is repertoáron lesznek a Recirquel Újcirkusz Társulat produkciói, a Müpa világhírű orgonájának rajongóit a klasszikus orgonahangversenyek mellett párbaj és improvizáció, műfaji határokat feszegető programok várják.A népszerű irodalmi estek, a Literárium vendégei lesznek a szezonban Esterházy Péter, Tolnai Ottó, Krasznahorkai László, Zeke Gyula, Markó Béla, Végel László valamint Cserna-Szabó András.

A családok számára Kicsik és Nagyok címm elindul bérletsorozat, amelyben ismeretterjesztő előadás mellett népszerű művek találhatók többek közt olyan előadókkal, akik maguk is kiskorúak. A Matinékoncertek sorában a művészeti élet elismert szereplői, Fassang László, Palya Bea, Ókovács Szilveszter és Juronics Tamás mesélnek szenvedélyükről, amely műfajukhoz köti őket, a Műhelykoncerteken pedig a gyerekek bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás megszületésének folyamatába. Az idősebb korosztály számára a Seniorok Évada bérlet kínál kedvezményes áron változatos előadásokat kamara- és nagyzenekari művekből valamint az opera műfajából.

A Müpa 2016/17-es évadra meghirdetett 15-féle komolyzenei bérletsorozata március 10-től kapható a Müpa jegypénztáraiban és online, a mupa.hu-n keresztül. A bérletekkel a vásárlók a korábbiaknál magasabb, átlagosan 20 százalék kedvezményhez jutnak az egyes előadások áraihoz képest.

Az eseményen bemutatták a Müpa Budapest című könyvet, amely az intézmény első 10 évét dokumentálja. Az exkluzív kiadvány egy olyan különleges korlenyomat, amely az épület keletkezésének történetét, előadások emlékezetes pillanatait, az évek során fellépett művészek vendégkönyvi bejegyzéseit dokumentálja fotókkal, interjúkkal és tanulmányokkal.