Ismét sikeres minőségfejlesztési pályázat Hévízen

Forrás: turizmus.com

 2018. július 24. 11:23

Harmadszor nyílt lehetősége a hévízi magánszállásoknak az önkormányzat finanszírozásában és a Hévíz TDM Egyesület lebonyolításában megrendezésre kerülő pályázat keretien belül, hogy szállásukon minőségi fejlesztést valósítsanak meg.

A 110 nyertes idén összesen 13.454.615,- forintot használt fel az önkormányzat által nyújtott 16 millió forint keretösszegből. A megvásárolt televíziók, konyhai felszerelések, kerti bútorok, és a megvalósított fejlesztések, felújítások hozzájárultak a szolgáltatások minőségének emeléséhez, a vendégek komfortérzetének növeléséhez – olvasható a Hévíz TDM Egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A pályázók között sok volt az először pályázó is, ami mutatja, hogy folyamatosan nő az érdeklődés a házigazdák körében, ugyanakkor 56-an már harmadszor pályáztak. Két sikeres pályázat lebonyolítása után már kötelező eleme a rendszernek, hogy a szálláshely megszerezze a Koronás Minősítést. A minősítés feltételeinek teljesítése 2 év tudatos fejlesztést követően már nem okozott nehézséget a szálláshelyeknek, ráadásul a minősítés költsége elszámolható a pályázatban, így plusz anyagi terhet sem jelent. Mindennek hatására dinamikusan nő a minősített szálláshelyek száma Hévízen.

Magánszállás kategóriában a fejlődés a vendégforgalmi adatokban is megjelenik

Fotó: Hévíz TDM Egyesület

A már hároméves tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy a hévízi minőségfejlesztési pályázat elérte célját, a magánszállásadók egyre nagyobb számban pályáztak, és az elnyert támogatások összege is nagymértékben nőtt. Első évben 8.328.094,- forint értékben érkeztek be pályázatok, ami mára 61%-os növekedést mutat.

A fejlődés a vendégforgalmi adatokban is megjelenik. Magánszállás kategóriában 2016-ban 22%-os volt a növekedés, 2017-ben 23,4%-os és 2018-ban is folytatódni látszik a tendencia. Ennek hatására a  2015-ben regisztrált 99.704 vendégéjszakáról 2017-ben már 150.256 vendégéjszakát értek el a hévízi magánszálláshelyek.

Kapcsolódó cikkek