Itt a nyár, kezdődnek a nyári idegenforgalmi ellenőrzések

Forrás: MTI

 2015. május 27. 11:57

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi egységei június elsején megkezdik a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket - jelentette be Kiss Anita, az NFH szóvivője május 27-én.

A nyár végéig tartó országos idegenforgalmi ellenőrzések egyebek közt kiterjednek a szezonális termékekre, a vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és alkalmi rendezvényekre, a taxis szolgáltatásokra. A vendéglátóhelyek ellenőrzésekor vizsgálják az italok pontos mérését, a kiszolgáláshoz használt mérlegek, űrmértékek hitelességét.

Az egyik legfontosabb ellenőrzési szempont azonban az árfeltüntetés lesz, az éttermekben is nézik majd, hogy a bejáratnál feltüntetett árjegyzéket alkalmazzák-e a számla kiállításakor - hangsúlyozta Kiss Anita megemlítve, hogy tavaly mintegy 1800 vendéglátót ellenőriztek nyáron, 30 százalékuknál tártak fel szabálytalanságot.
A taxisokat a drosztokon, illetve próbautazással az utakon is ellenőrizik majd, egyebek közt azt figyelik, hogy a taxaméter által jelzett alapdíj megfelel-e a táblázatban szereplőnek. Múlt évben az idegenforgalmi szezon ellenőrzésekor 144 személytaxi-szolgáltatót ellenőriztek országszerte, ebből 21 esetben állapítottak meg mulasztást.

 

A fogyasztóvédelmi hatóság nem vizsgálja az Uber taxikat, mert nem vállalkozás és magánszemély közötti viszonyról, hanem magánszemély és magánszemély közötti kapcsolatról van szó.