Januárban ingyenesen látogatható a megújult a szegedi dóm

Forrás: MTI

 2016. január 19. 14:36

Próbaüzem keretében díjmentesen látogatható szerdától a megújult a szegedi dóm - tájékoztatta a szeged-csanádi katolikus egyházmegye sajtófőnöke az MTI-t.

Szeberényi Klára közölte, Szeged több mint kétmilliárd forintból felújított, meghatározó műemléke technikai és építészeti szempontból kész az érdeklődők fogadására. A következő lépés a székesegyház előlépcsője alatt kialakított látogatóközpont kapacitásainak felmérése.

A január végéig tartó próbaüzem alatt csak az épület bizonyos részei nyílnak meg a vendégek előtt: bejárható lesz az előlépcső, a liturgikus tér, továbbá megtekinthető az altemplomban az egyházmegyei gyűjteményből kialakított állandó kiállítás, és a vendégek megismerkedhetnek Szeged régmúltjával, valamint a Dóm építéstörténetével is.

 

A dóm liturgikus tere - a székesegyház nyitva tartása alatt - a próbaüzem után is díjmentesen látogatható lesz.

A szegedi városatyák a települést romba döntő 1879-es árvíz után tettek fogadalmat egy nagy templom építésére. A Dóm első terveit Schulek Frigyes készítette el, majd Foerk Ernő átdolgozott elképzelései alapján 1913-ban kezdődtek el a munkálatok. Az ünnepélyes alapkőletételt 1914. június 21-én tartották, de az építkezés az első világháború kitörése után megszakadt. Az 1923-ban folytatódó kivitelezés után az ünnepélyes felszentelés 1930. október 24-én volt Horthy Miklós kormányzó és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter jelenlétében.

A 2014 júniusában elkezdett, kétmilliárd forintos, döntően európai uniós támogatásból megvalósult munkálatok eredményeként megújult a templom és környezete, a székesegyház altemplomában kulturális és közösségi rendezvények befogadására alkalmas tereket, az előlépcső alatt látogatóközpontot alakítottak ki. Kijavították a templom külső és belső sérüléseit, úgy, hogy az épület megjelenése ne változzon.
A belső térben a szentély baldachinja bekerült a kupola alá, így a hívők szentmise idején körbevehetik a szertartást végző papot, és az is lehetővé válik, hogy a szertartások közötti időszakban jobban elkülönüljön egymástól a turisták által látogatott profán és a hívők elvonulását szolgáló szakrális tér.