Jó példa a szállodaszövetség budapesti régiós ülése

Forrás: turizmus.com

 2014. november 19. 14:48

A szállodaszövetségi régiós ülések értékeléséről e hét elején megjelent hírünkben félreérthető volt a budapesti régiós ülés kapcsán írt egyik mondatunk. Az érintettek kérésére ezért most pontosítunk.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége múlt heti debreceni közgyűlésén a társult tagok szekcióülést tartottak, amelyen választott képviselőjük, Takács Ferenc, az Assur Kft. ügyvezetője alapvetően elégedettségét fejezte ki a régiós ülések új rendjével kapcsolatban a részt vevő hotelek növekvő száma miatt. Hangot adott ugyanakkor annak is, hogy a budapesti régióban változatlanul nincs megoldva a tagok egyenkénti, szóbeli bemutatkozásának a lehetősége. Ennek pedig éppen az az oka, hogy a tavaszi régióülések közül Budapesten jelent meg a legtöbb szálloda, valamint a tartalmas programok, előadások mellett már nem fért bele az időbe sem a szállodák, sem a társult tagok szóbeli bemutatkozása.

Ezt a „hiányt" ellensúlyozta – hangsúlyozta a szekcióvezető –, hogy a társult tagok kiállításához a helyszín, a Mercure Budapest City Center szállodaigazgatója és személyzete előzetesen és a rendezvény alatt is minden segítséget megadott. A profi előkészítés után a kávészünet és a kiállítók elhelyezése is ideálisnak bizonyult. A rendezvény utáni kommunikációban, képgalériában szintén jó reklámot kaptak az ott kiállító társult tagok. Így összességében ezt a régióülést, mint az MSZÉSZ Budapesti régiójának egyéb, innovatív kezdeményezéseit, csak jó példaként lehet állítani a többi régió elé.