Jön a Bordói November

Forrás: turizmus.com

 2017. november 09. 14:24

Hatvan hazai kiállító közel 200 bora fogadja november 18-án a bordeaux-i szőlőfajták borainak szerelmeseit a Winelovers Bordói November Nagykóstolóján.

A sétálókóstolón kívül a Borkollégium pop-upschool előadásai, és a Csúcsborok Termében további 30 különleges magyar tétel várja az érdeklődőket. Aki pedig arra kíváncsi, hogy Bordeaux miért stabil etalon a világ borfogyasztóinak körében, most két exkluzív borsorra is befizethet.

Hazánkban a vörösborok kedveltsége töretlen. Magyarországon összesen 6000 hektáron találunk cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot ültetvényeket – ez a teljes kékszőlővel beültetett terület több mint egyharmada, ami jól mutatja ezen fajták jelentőségét és népszerűségét. A Winelovers nagykóstolók immár hagyományos helyszínén, a budapesti Corinthia Hotelben november harmadik szombatján 11 hazai és egy határon túli borvidék 60 borászatának mintegy 200 fajtaborát és házasítását, frissebb és korábbi évjáratokból érkezett tételeket egyaránt kóstolhatnak a vendégek. A tavalyi telt házas rendezvény után idén is 1000 főnél több látogatóra számítanak a szervezők.

 

A nyolcórás rendezvény időtartama alatt a sétáló kóstolón kívül több program kínál izgalmas és tanulságos időtöltést. A Borkollégium négy ingyenes pop-upschool előadásán borászok és borszakértők adnak borkóstolóval egybekötött betekintést egy-egy témába: így a TOP100 magyar bor kóstolóján a legjobbak között szereplő vörösborok, a fineszes Kamocsay merlot, a szűretlenül palackozott Malatinszky cabernet franc és a Villányi Franc kap ezúttal kiemelt szerepet.

 

Top 10 bordeaux-i fajtabor

1.            Bock, Magnifico 2007 (merlot)

2-3.        Juhász Testvérek, Cabernet Franc 2011 (cabernet franc)

2-3.        Thummerer, TekenőhátiMerlot 2009 (merlot)

4-5.        Takler, Cabernet Sauvigon 2012 ((cabernet sauvignon)

4-5.        Takler, Primarius 2012 (merlot)

6.            Heumann Villányi Franc 2013 (cabernet franc)

7-9.        Havas & Tímár, Franom 2015 (cabernet franc)

7-9.        Vojtek, Cabernet Franc 2011 (cabernet franc)

7-9.        Gere Tamás és Zsolt, Villányi Franc 2012 (cabernet franc)

10.          Maul Zsolt, Lator 2015 (cabernet franc)

 

Top 10 bordói házasítás 2017

1.            Pannonhalmi Infusio 2015

2.            Pannonhalmi Hemina 2016

3-4.        Wunderlich Cassiopeia 2011

3-4.        Thummerer, Vili Papa Egri CuvéeSuperior 2011

5-6.        Prantner, Sauli 2015

5-6.        Bock, Villányi Bock Cuvée 2013

7.            Maul Zsolt, Dávid 2015

8.            Heumann Lagona 2013

9.            Ősi Gábor, Villányi Cuvée 2012

10.          Günzer Zoltán, Ördögárok 2012

 

Kapcsolódó cikkek