19. századi alapanyagokat is használni kell a Budapest torta elkészítésére pályázóknak
Forrás: turizmus.com
2023. június 09. 12:42
A Fővárosi Önkormányzat képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület tortapályázatot hirdetett. A kiírásához szükséges kortörténeti háttéranyagot a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szakértői biztosították; Pest, Buda és Óbuda 1873. november 17-én létrejött egyesítésének szimbólumaként három alapanyagcsoportot alakítottak ki, és a szabályzat értelmében minden csoportból egy alapanyagot kötelezően fel kell használni a pályaművekben.
A pályázat nyitott, vagyis nevezhetnek cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások, illetve vendéglátóipari szakképző iskolák is. Fontos, hogy nem csak budapestiek jelentkezését várják, azonban magánszemélyek nevezését nem tudják fogadni. Minden pályázó maximum 2 termékkel nevezhet június 30-ig. A nyertes pályamunkát először november 17-én kóstolhatja meg a nagyközönség, ezen a jeles napon, Budapest egyesítésének évfordulóján, ünnepélyes keretek között mutatják majd be a Budapest 150 tortát.
A „Pest" csoport alapanyagai a XIX. századi budapesti cukrászdák kínálatában már megtalálható egzotikus hozzávalók közül kerültek ki: csokoládé, gránátalma, ananász, pisztácia, narancs, füge.
A „Buda" csoport hozzávalói a Budapesten és környékén termő jellegzetes alapanyagokat tartalmazzák, mint a szőlő, mandula, sárgabarack, mogyoró, gesztenye, dió.
Végül az „Óbuda" csoportba kerültek az 1870-80-as évek jellegzetes ízesítő anyagai és fűszerei: vanília, rózsa, ánizs, ibolya, kávé, citrom.
![]() |
Június 30-ig lehet nevezni a budapesti tortapályázatra |
Fotó: Budapest Brand nZrt. |
A kötelező elemek mellett az Ipartestület további alapanyagokat is felhasználásra javasol, amik szintén jellemzőek voltak erre a korra, ilyenek az eper, málna, grillázs, nugátok, likőrök, marcipán, író, őszibarack, birsalma, ribizli, cseresznye, vagy a meggy.
Számos összetevő azonban tiltólistán szerepel, így a pályamunkák nem tartalmazhatnak aromákat, fondokat, ét-, tej- és fehér bevonókat, növényi habot, margarint, egészségre ártalmas mesterséges adalékanyagokat, modell burkolóanyagot, és mesterséges ételszínezéket.
A pályázati kiírás Magyar Cukrász Ipartestület oldalán található.