Kakukkfüves, kamillás és vargányás volt az Ország Sajtja

 2014. március 30. 20:22

Különböző ízesítésű rétegek váltakoztak az ország legnagyobb sajtjában, amelynek elkészítéséhez majdnem 3000 liter tejet használtak fel, 150 tehén teje kellett hozzá, és tíz sajtmester felügyelte a szakmailag gondosan előkészített feladatot.

A sajtot Pap Krisztián főszervező és Mircz Nárcisz sajtmester vágták fel a Millenáris B csarnokában hétvégén tartott „ízes" vásáron.

A 300 kilós sajton kívül más ínyencségekkel is szolgált a Magyar Ízek immár hetedszer – ezúttal a böjt jegyében megrendezett - mustrája. A sajton kívül sok mindent lehetett kóstolni, ami belőle készül, köztük az édesköményes, erdei gyümölcsös camambert-es fagyit és a kecskesajtos bonbont.

A tufahegyben érlelt sajt meg a kapros zsendice ugyanúgy fogyott, mint a többi, hagyományosnak tekinthető magyar termék, a természetes, gyümölcsből préselt üdítőktől a házi süteményekig, amelyek ismerősként jelentek meg az immár évente több alkalommal jelentkező rendezvényen.