Kambodzsai idegenforgalmi kirendeltség nyílt Magyarországon

Forrás: turizmus.com

 2015. október 13. 12:49

Európában másodikként Budapesten nyitott képviseletet a Kambodzsai Királyság; vezetésével Sárdi Rudolf turisztikai szakembert és délkelet-ázsiai szakértőt bízták meg.

Sárdi Rudolf – az ismert turisztikai szakember, Sárdi Rezső fia és üzlettársa az Aviation GSA-ban – augusztus 12-én kapta meg megbízólevelét Thong Khontól, a Kambodzsai Királyság idegenforgalmi miniszterétől.

Az idegenforgalmi, gazdasági és kulturális kapcsolatok elmélyítését szolgáló kirendeltség létrehozása komoly előrelépés Kambodzsa és Magyarország kapcsolatában, hiszen a királyi kormánynak Európában eddig kizárólag a skandináv piacon volt képviselője. Az új budapesti kirendeltség megnyitásával Kambodzsa azt jelzi, hogy a régió kiemelt fontosságú az ASEAN-tagsággal bíró ország számára.

Sárdi Rudolf elmondta, hogy „a kambodzsai gazdasági fejlődéséhez vezető út az idegenforgalmon át vezet, és a budapesti kirendeltség hathatós közbenjárásával a két ország közötti kapcsolat hamarosan új dimenziókba emelkedhet." Véleménye szerint „a kirendeltség megnyitása már önmagában sikertörténet a két ország közötti partneri viszonyban, hiszen a magyar fővárosban jelenleg sem konzuli, sem diplomáciai képviselet nem működik."

Tervei között szerepel a hazánkból Kambodzsába látogató turisták és üzletemberek számának jelentős növelése; ehhez azonban a magyar és kambodzsai turisztikai szakemberek éleslátására, nyitottságára és aktív közreműködésére is szükség lesz – fogalmazott. Az egyben regionális információs központként is szolgáló kirendeltség további célja a potenciális befektetők felkutatása hazánkban, akik szállodák építésében, üzemeltetésében és egyéb idegenforgalommal kapcsolatos létesítmények finanszírozásában kulcsszerepet tudnak vállalni a dinamikusan átformálódó Kambodzsában.

Az országba látogató évi átlagosan 2500 körüli magyar turista fogyasztói potenciálja ugyan nem jelentős, de a szakember reményei szerint a minőségi szolgáltatásai, történelmi gazdagsága és sokszínűsége révén Kambodzsa hamarosan bekerülhet az ázsiai topdesztinációk közé.

Jelenleg a China Airlines járataival lehet a legkönnyebben Kambodzsába eljutni több európai városból, tajpeji átszállással. Emellett Bangkok, Hanoi és Saigon is kiváló regionális átszállási pontok Siem Riepbe (Angkor Wat) és a kambodzsai fővárosba, Phnom Penhbe.

Képünkön: Sok Annal, Kambodzsa miniszterelnök-helyettese fogadja Sárdi Rudolfot kinevezése alkalmából