Kárpát-medencei bormustra

Forrás: turizmus.com

 2017. december 10. 12:02

Az egyik legizgalmasabb ünnep előtti borválogatást lehetett megkóstolni az Olasz Kulturális Intézetben tartott bemutatón.

Annál is inkább volt ez unikális alkalom, mivel ezek a borok és élelmiszerek sehol nem kaphatók Magyarországon. Elgondolkodtató, hogy mekkora távolságot tettek meg a Partiumból, Felvidékről, Beregszászról, Érmellékről a termelők, hogy bemutatkozzanak kínálatukkal, úgyhogy nincs sok reményük ma még a közvetlen üzleti forgalom élénkítésére.

Alsó-Bereg-Ugocsáról, közelebbről Kígyósról a Sass Pincészet képviselője hozott vöröset is, fehéret is. Sass Károly harmadik generációs szőlész és borász, a Szent Vencel Borrend lovagja. A szép nevű Visszatekintő dűlőből származó fajták egy része ismeretlen a magyar fogyasztónak, ilyen például a Karaburnu, a Bíboros vagy a Moldova.

A Bormedence jövőre ismét bemutatkozik Budapesten

Érmellékről egész csapat érkezett Budapestre, a Hegedűs Pincészet igencsak kitett magáért, gyönyörű borokat hoztak el, a Chardonnay különösen nagy sikert aratott. A mellette lévő standon megismerkedhettek az érdeklődők a különféle hidegen sajtolt olajokkal, amelyek közül különösen a kendermag olajat esett jól tunkolni, de a különféle, egészséges étrendbe beilleszthető őrlemények is kelendők lennének itthon.

Ami az EU-n kívüli országokat illeti, mint az Ukrajnához tartozó Kárpátalja, onnan állítólag nehézkes a behozatal - hallottuk több ottani pincészet képviselőjétől -, pedig jó lenne Budapesten meg Debrecenben nyitni egy olyan szaküzletet, ahol a határon túli magyarok által termelt borok és más helyi termékek kaphatók. Ez az igény többször is felmerült a rendezvényen, és a civil látogatók szinte mindegyike megkérdezte, hol vásárolhatja meg például a Komárom szlovák oldaláról származó mákos termékcsalád ínycsiklandó tagjait, a kézműves csokoládétól a mákos süteményekig, vagy a torockói sajtokig.

A Bormedence nevű rendezvényre először került sor, de bizonyára nem utoljára, hiszen nagy volt az érdeklődés. Még nagyobb lett volna, ha a szervezők előzetesen hathatósabb marketinggel dolgoznak. Ahogyan a rendező cég fogalmaz: a Kárpát-medence tulajdonképpen egy kiterjedt borvidék – a világ talán egyetlen olyan egybefüggő, sok országon átnyúló területe, amely szinte teljes egészében alkalmas borkészítésre.



Kapcsolódó cikkek

IWINETC 2018 Budapesten

2017. november 24.