Két és félezer kilométeres turistaút lett az Országos Kékkörből

Forrás: MTI

 2015. október 11. 10:53

Száz éve nem volt ilyen komoly forrás a természetjárás országos fejlesztésére – mondta Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója a szeptember végére teljesen megújult Országos Kékkörről, amely a három Kéktúra egyesítésével körbejárhatóvá tette az országot.

Az Országos Kékkör egységesíti a három Kéktúrát, ezzel egy Európában egyedülálló, egységes kékjelzésű, 2550 kilométeres turistaút jött létre, amely körbejárhatóvá teszi az országot.

Az uniós támogatással megvalósult 2,7 milliárd forintos fejlesztésről az igazgató hangsúlyozta: a projekt azért is nagy jelentőségű, mert a látványos eredményeken túl a természetjárás művelését, fejlesztését és karbantartását segítő átfogó rendszert hozott létre. Korábban is voltak ugyan kisebb helyi fejlesztések, de Magyarországon most valósulhatott meg egy olyan turista főútvonal, amelyhez táblázási rendszert készítettek, létrejött az útvonalak karbantartását segítő Ranger-hálózat és kiépült egy szolgáltatóhálózat – tette hozzá.

Fotó: Galyatető Turistacentrum


Újrafestették a jelzéseket, tízezer információs táblát helyeztek ki, turistaházak, esőbeállók, hidak, kilátók, források, pihenőhelyek épültek és újultak meg, kerékpáros útvonalakat jelöltek ki. Természetjáró kártyával többek között szállásokat, vendéglátóegységeket, kerékpárszervizeket vehetnek igénybe kedvezményesen a turisták.

A látványos fejlesztések között említette az igazgató egyebek mellett a megújult Fancsikai kilátót, a Mátraalmáshoz közeli Rudolf-tanyát, a Bakonyban található Hubertlaki Turistaházat, a galyatetői ökoturisztikai túracentrumot és kilátót, a bajai kerékpáros és vízitúra centrumot. Elmondta, hogy tematikus kerékpáros és gyalogos útvonalakat is létrehoztak, többek között gönci barack elnevezéssel.

A mintegy 3 milliárd forintból megvalósult projekt – beleértve a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programot is – részeként újulhatott meg a Galyatető Turistaház, és a jövőben a badacsonyi Rodostó Turistaházat és a szentendrei Lajos-forrást is rendbe hozzák.

Fotó: Galyatető Turistacentrum


Az Országos Kékkör – amelyet jelvényszerző túrává szeretnének tenni – egységesíti a három Kéktúrát, az Észak-Magyarországon végighaladó, a Rockenbauer Pál tiszteletére elnevezett Dél-dunántúli és az Alföldi Kéktúrát. Mint az igazgató elmondta, a jövő tervei közé tartozik egy-egy régió kibontása, a mellékútvonalak fejlesztése és bekapcsolása a hálózatba.

A közmédiában szombaton a természetjárást népszerűsítő, Magyarország túraútvonalait és tájainak szépségét bemutató tematikus napot rendeztek.