Kétmilliárd forint nyereség a budapesti fürdőkben

Forrás: turizmus.com

 2016. január 07. 18:36

Parádés számok jelzik a budapesti fürdők tavalyi kitűnő évét: 3,9 millió vendég, 10,2 milliárd forint árbevétel, 2 milliárd forint üzemi nyereség. A vendégek száma 15 százalékkal, a bevételek 17 százalékkal nőttek.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2015-ben mintegy 3,9 millió vendég kereste fel, félmillióval több, mint megelőző évben, amiben szerepet játszott a forró nyár is. A legnagyobb látogatottságot a Széchenyi érte el, több mint 1,35 millió vendéget fogadott, ami a cég összforgalmának közel 35 százalékát teszi ki. A bővítéseknek és felújításoknak köszönhetően kimagasló forgalomnövekedés volt a Rudasban és a Dandárban. A társaság bevétele elérte a 10,2 milliárd forintot – összegezte a tavalyi évet Szőke László vezérigazgató.

Az elmúlt öt évben a vendégforgalom 34 százalékkal, a bevételek több mint 80 százalékkal emelkedtek, amit az eredményjavulás is tükröz: a 2010. évi 644 millió forint veszteséget 2015-re 2 milliárd forint nyereségbe fordították, amit az utolsó évben megdupláztak.

A felújított Rudas fürdő

Panoráma a felújított Rudas fürdőből

 

A folyamatosan javuló eredmény teremti meg a fejlesztések alapját – hangsúlyozta Szőke László. Ősszel megkezdődött a Paskál és Palatinus fürdők fejlesztése, bővítése, eredményeként Budapest újabb, egész éven át nyitva tartó fürdőkkel gazdagodhat, előbbi idén júniusra, utóbbi 2017 márciusára készül el. Ezzel párhuzamosan elindult a Széchenyi gyógyfürdő elodázhatatlan gépészeti korszerűsítése.

Az idei tervek között szerepel a Csillaghegyi fürdő fejlesztése és annak területén a társaság palackozó üzemének megépítése. Jövőre következik a túlhasználódás jeleit mutató Gellért bővítése, 2018-ban a pesterzsébeti sós fürdő fejlesztése, 2019-ben pedig a Király felújítása, remélhetőleg a török állam támogatásával – sorolta a vezérigazgató.