Kétmilliárdos idegenforgalmi fejlesztés Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn

Forrás: MTI

 2014. április 02. 15:55

Több, mint kétmilliárd forint európai uniós támogatásból fejlesztik a gyógyhellyé nyilvánított Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőt; a hét projektelemet tartalmazó idegenforgalmi beruházás alapkövét szerdán helyezték el a nyírségi üdülőhelyen.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere az ünnepségen elmondta: a város önkormányzata pályázatának megvalósításához százszázalékos támogatást kapott, így 2 milliárd 104,5 millió forint uniós forrást használhat fel Sóstógyógyfürdő meglévő turisztikai elemeinek összekapcsolására.

Az új turisztikai attrakciókat is létrehozó és a szolgáltatásokat bővítő fejlesztés a jövő év elejéig fejeződik be.

Az üdülőhely Aquarius élményfürdőjének épületéhez 900 négyzetméter alapterületű gyógyászati szárny épül, szakorvosi rendelőkkel, komplex gyógyvizes kezelői helyiségekkel.

Az állatparkban a dél-amerikai Andok élővilágát bemutató részleget alakítanak ki, a látogatók függőhíd-rendszerről tekinthetik majd meg az állatokat.
A Sóstói Múzeumfaluban A pálinka fővárosa elnevezéssel építenek egy, a térség három eredetvédett pálinkáját, illetve a többi híres gyümölcspárlatait bemutató kiállítóhelyet, hozzá rendezvényteremmel.

A skanzenhez vezető sétányt felújítják, korszerűsítik a közvilágítását, illetve parkosítják az út mentét, ahol vendéglátóhelyeket és kávézókat létesítenek.
Létrehoznak egy multifunkcionális térként működő sport- és rendezvényhelyszínt, amely kulturális események, koncertek és különböző versenyek helyszíne lesz.
Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az ünnepségen kiemelte: a térség operatív fejlesztési programja keretében Nyíregyháza a legutóbbi négy évben 23 milliárd forint fejlesztési forrást nyert, míg Szabolcs megye többi, 228 települése 111 milliárd forintot.

Az uniós és nemzeti, valamint a helyi forrásokkal, illetve multinacionális, kis- és középvállalkozói tőkével összesen kétezer új munkahely jött létre a 120 ezres nagyvárosban, ahol az ügynökség irodát nyitott a további megyei fejlesztések elősegítésére.

A sóstógyógyfürdői beruházás alapkövét Kovács Ferenc, Mező Ferenc, Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója és Petneházy Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, a nyíregyházi színház művésze, a településrész jelenlegi önkormányzati képviselője helyezte el.