Kétmilliárdos idegenforgalmi fejlesztés Sóstógyógyfürdőn

Forrás: MTI

 2015. január 20. 17:10

Befejeződik a gyógyászati szárny építése a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői welness és élményfürdőben a tavasz végére, az idegenforgalmi fejlesztés egy 2,1 milliárdos beruházási program keretében valósul meg - közölte a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója.

Podlovics Roland elmondta, hogy a 380 millió forintért épülő, 900 négyzetméteres gyógyászati részleg építésének készültségi szintje már csaknem az 50 százalékos.

Hozzátette: az épületszárny már szerkezetkész, továbbá befedték a szomszédos parkfürdő 50 méteres uszodáját, és új fedett folyosóval kötötték össze az élményfürdő épületével.

A fejlesztés részeként központi parkot is kialakítanak  Sóstógyógyfürdőn, tó-körüli és revitalizációs sétány épül, valamint új parkolókat létesítenek.

Fejlesztik az üdülőhelyen lévő állatparkot és a múzeumfalut, illetve az idegenforgalmi szolgáltatásokat is bővítik.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy Sóstógyógyfürdő fejlesztése 2010-ben a helyi önkormányzat idegenforgalmi koncepciója alapján kezdődött meg.

Elsőként 2011-ben, 1,2 milliárd forintért korszerűsítették és bővítették a parkfürdőt. A következő évben, 2012-ben az élményfürdőt, valamint az ipari műemlék víztornyot tették rendbe, majd 2013-ban a fürdőházat fejlesztették. Az utóbbi három beruházás értéke több mint 300 millió forint volt.

Rámutatott: a fejlesztések eredményeként jelentősen nőtt a vendégforgalom a nyírségi üdülőhelyen, az elmúlt évi adatok szerint belföldről 10, míg külföldről 20 százalékkal több turista fordult meg Sóstógyógyfürdőn.

Podlovics Roland emlékeztetett arra, hogy a nemzeti gyógyhellyé nyilvánított üdülőhelyen a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-nek három gyógyfürdője van, a parkfürdő, a wellness és élményfürdő, illetve a fürdőház. Az utóbbihoz egy 46 ágyas, családias hotel is tartozik, amely éppen most nyerte el a háromcsillagos minősítést.

A társaság gyógyfürdőiben 2011-ben 70 ezer ember kapott komplex szakorvosi kezelést, míg 2014-ben már 111 ezer. A sóstógyógyfürdői termálvíz az ízületi, reumatológiai, bőr- és nőgyógyászati betegségek orvosi kezelésének hatékonyságát javítja.