Kétnapos közgyűlésen a Fürdőszövetség

Forrás: turizmus.com

 2015. május 19. 22:20

2006 óta második alkalommal Nyíregyháza ad otthont a Magyar Fürdőszövetség közgyűlésének, amely május 19-20-án zajlik a Váci Mihály Művelődési Központban.

A tagságot és az érdeklődőket Kovács Ferenc polgármester köszöntötte, a tagság közé most nyert felvételt a budapesti MOM Sport Uszoda és Sportközpont. Czeglédi Gyula elnök kiemelte: a belföldi turizmus fellendítésének fontos eszköze a SZÉP-kártya, a fürdőhelyek az idei szezonban is ki szeretnék használni az ebben rejlő lehetőségeket.

Az ügyvezető alelnök az elmúlt évről szólva elmondta, sikeres évet zártak a magyarországi fürdők 2014-ben, a látogatók száma átlagosan néhány százalékkal nőtt 2013-hoz képest. Az intenzívebb növekedést a nagyobb fürdőhelyek produkálták, a kisebbek látogatószámai inkább stagnálnak - tette hozzá Czeglédi Gyula.
A Magyar Fürdőszövetségnek jelenleg 200 tagja van, ebből 116 fürdőt üzemeltető rendes tag, 56 pártoló tag, illetve egy tiszteletbeli és 27 egyéni tag - olvasható a szövetség honlapján.

Juhász Szabolcs főtitkár többek között ismertette a szövetség 2015. évi költségvetését (amelyet a küldöttek egyhangúlag elfogadtak), amely a tavalyinál mintegy 35%-kal magasabb főösszeggel, mégis szerényebb eredménnyel számol, ugyanis tartalmazza a fürdővédjegy bevezetéséhez nyújtott támogatást, de a minősítések miatt elkerülhetetlen költségnövekedést is.

A közgyűlés első napja rendhagyó medencepartival zárult a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.