Négycsillagos hotelt építtet Lenti önkormányzata

Forrás: MTI

 2014. október 19. 20:15

Lenti önkormányzata négycsillagos szálloda építésébe kezd, a 3,3 milliárd forintos beruházás kivitelezésére szóló közbeszerzési felhívás már megjelent - közölte a szlovén határ menti város polgármestere az MTI érdeklődésére.

Horváth László (Fidesz-KDNP) elmondta: a beruházás két részből áll, a hatszintes, 94 szobás szálloda építése mellett magába foglalja a gyógyfürdő fejlesztését is. Ez utóbbi területén - összekötve a szállodával - két fedett medencét, 65 méter hosszú csúszdát, valamint gyerekcsúszdát építenek.

A több mint 200 férőhelyes szállodában két elnöki lakosztályt is kialakítanak, de konferenciaterem, nívós étterem és bár is helyet kap az épületben. Az üzemeltetést a száz százalékban az önkormányzat tulajdonában lévő Lenti Gyógyfürdő Kft. végzi majd.
A nettó 3,3 milliárd forintos beruházási összegből 830 millió forintot a város önkormányzata biztosít, egymilliárd forintot európai uniós és magyar állami támogatásból fedeznek, mintegy 1,4 milliárd forintot pedig fejlesztési forrásból teremtenek elő. A szálloda üzemeltetése 50 új munkahelyet teremt.

Az építési munkálatokra szóló közbeszerzési kiírás már megjelent, több pályázó meg is vásárolta a dokumentumot. A tervek szerint a nyertes pályázóval úgy kötik meg a szerződést, hogy még az idén elkezdődik a kivitelezés, és 2015 októberétől már vendégeket fogadhat a hotel - jelezte a polgármester.

Horváth László kifejtette, a beruházást az indokolja, hogy Lentiben ma még nincs ilyen színvonalú szálláshely. Konferenciatermet sem tudnak biztosítani, és magas nívójú vendéglátóhely sem működik a városban, holott igény mutatkozik minderre. A fürdő- és a szállodafejlesztéstől azt várják, hogy növeli a város vendégforgalmát, gyarapodik a vendégéjszakák száma, és ezzel együtt a bevételek is növekednek.