Kiemelkedő árbevétel az AccorHotelsnél

Forrás: turizmus.com

 2018. február 23. 11:09

A világ vezető utazási és életmód csoportja 2017-ben kétszámjegyű bevételnövekedést ért el Magyarországon, Budapest a legjobban teljesítők között.

A vállalatcsoport Magyarországon jelenleg 18 hotelt üzemeltet különböző kategóriákban, Sofitel, MGallery by Sofitel, Novotel, Mercure, ibis és ibis Styles márkák alatt; illetve az ország legnagyobb kongresszusi központját, a 2000 férőhelyes Budapest Kongresszusi Központot is.

„A csoport sikerének záloga, hogy folyamatosan a leginnovatívabb megoldásokat keressük a vendégek jobb kiszolgálása érdekében. Személyre szabott szolgáltatásokat fejlesztünk, így például az egyéni vendégigények alapján globális vendégadatbázissal dolgozunk: a világ minden AccorHotels szállodájában elérhető adatbázisból kiderül, hogy egy-egy vendégünk laktózérzékeny-e, vagy épp inkább az emeleti szobákat kedveli. Ennek és az ehhez hasonló fejlesztéseknek köszönhetően a tavalyi év kiemelkedő eredményekkel zárult Magyarországon is, az árbevételünket 15,4%-kal tudtuk növelni ” – mondta el Luc Gesvret, az AccorHotels Magyarország vezérigazgatója.

A januárban megnyílt ibis Styles Budapest Airport

Fotó: turizmus.com

„Az egy kiadható szobára jutó szobaár-bevétel (RevPar) 14,3%-kal emelkedett, ami túlnyomó részben az átlagár jelentős, 10,9%-os növekedéséből fakad, a szobák kihasználtságának 2,2 százalékpontos növekedése mellett. Egyértelmű, hogy Budapest egyre vonzóbb úti cél mind a szabadidős, mind az üzleti utazók körében: trendi és biztonságos város” – tette hozzá.

A vállalat statisztikái szerint a legtöbb vendéget Németországból, az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Franciaországból és az Amerikai Egyesült Államokból fogadják. A belföldi vendégek elsősorban üzleti céllal, konferenciára látogatva választják az AccorHotels szállodáit.

A vezérigazgató kiemelte, hogy az idei évben további kétjegyű forgalombővülésre számítanak Magyarországon, ugyanakkor keresik a lehetőséget újabb szállodák üzemeltetésére. Mint elhangzott, az Accor Hotels globálisan 33. óránként nyit egy új szállodát.

 

További fejlesztések 2018-ban

A vállalat 2018-as kulcsszavai: modernizálás, digitális fejlesztések, a már korábban megkezdett egyéni igényeket követő szolgáltatások további fejlesztése (pl. mozgássérültek, családok egyedi elvárásai alapján, speciális táplálkozási igények kielégítése stb.) és munkáltatói márkaépítés (egyetemi együttműködések, program az Y-generációsok és nők minél nagyobb vezetői arányának érdekében stb.).

Az előző években elkezdett és a jelenleg is folyó beruházások összértéke eléri a 35 millió Eurót. Ez többek közt magába foglalja a budapesti Mercure Korona, a Mercure Buda és a Mercure City Center teljes felújítását is; melyek közül az utóbbit az elkövetkező hetekben, a másik kettőt pedig jövő év elején fogják befejezni. A Mercure City Center esetében a vendégek kényelmét szolgálva Magyarországon elsőként vezetik be a pult nélküli recepciót, a vendégek tableteken történő gyors és egyszerű ki és bejelentkezésével. Emellett WineStone néven új éttermi koncepció is bevezetésre kerül, ez azt jelenti, hogy a nemzetközi étel- és itallap választéka mellett a vendégek helyi, autentikus ételek és borok közül is választhatnak.

Új hotelnyitások is várhatók: már januárban megnyílt az első közvetlen terminál kapcsolattal rendelkező reptéri szállodája, az ibis Styles Budapest Airport, és újabb management szerződés aláírása után a volt Hotel Wien helyén egy teljes körű felújítást követően várhatóan idén ősztől várja vendégeit az ibis Styles Budapest Citywest. Mindemellett a szállodacsoport jövő év elején fogja megnyitni az első vegyes márkájú (kombó) hotelét a Mercure Buda teljes felújítását követően, amelyben 150 ibis és 250 Mercure szoba biztosítja majd a vendégek kényelmét.

A cégcsoportról:

Az Orbis Hotel Group 126 hotellel és több, mint 20.000 szobával a legnagyobb szállodahálózat Közép-Kelet-Európában és valamennyi AccorHotels márka kizárólagos képviselője 16 országban, köztük Magyarországon.


Kapcsolódó cikkek

Tőkeemelés a Konzumnál

2018. február 14.