MTÜ: Kiemelkedő eredménnyel zárt 2021-ben a vendéglátás

Forrás: turizmus.com

 2022. február 07. 09:27

Az online kassza adatok alapján csaknem 26%-kal több bevétel realizálódott a vendéglátásban 2021-ben, mint egy évvel korábban, és kevesebb mint 3%-kal marad el a 2019-es számoktól. Budapest szerepe az országos vendéglátásban kezd visszaállni a korábbi szintre – közölte az MTÜ.

A vendéglátóhelyektől származó bevétel 2021. január-december között 1 030,7 milliárd forint volt, ami 25,9%-kal több, mint a 2020-ban (819 Mrd forint), és csak 2,6%-kal kevesebb, mint 2019-ben (1 058 Mrd forint). A vendéglátás adta az összes online kassza bevétel 7,8%-át – ismerteti a NAV adatait a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

A bevételek 33,8%-a Budapesthez köthető, de kiemelkedő volt még Pest (9,7%), Győr-Moson-Sopron (5,1%) és Veszprém (4,6%) megye, járási szinten pedig Budapesten kívül a Debreceni és a Szegedi járásban realizálódott a legnagyobb forgalom. Ami a fajlagos bevételeket illeti, a legsikeresebben működő egységek Budapesten és annak vonzáskörzetében találhatók (Budakeszi, Dunakeszi, Tatabánya).

Budapest szerepe az országos vendéglátásban kezd visszaállni a korábbi szintre

Fotó: jjfarquitectos/123RF.COM

A turisztikai térségeket tekintve Budapest környéke hozta a legkiugróbb eredményeket év elején, ami a nyár elmúltával is magas szinten maradt. A Balatonnál leginkább a nyári hónapokat jellemezte kiemelkedő teljesítmény, míg májushoz képest év végén a Sopron-Fertő, a Győr-Pannonhalma térségben, illetve Debrecen és térségében mérték a legnagyobb emelkedést.

Budapest vendéglátásból származó bevétele tavaly 347 milliárd forintot tett ki, ami 2020-hoz viszonyítva 28,4%-os bővülés. Az adatokból az is kirajzolódik, hogy szeptember óta a havi eredmények szinte megegyeznek a 2019-es értékekkel.

Az MTÜ várakozása szerint Budapest szerepe az országos vendéglátásban  nemzetközi forgalom élénkülésével várhatóan tovább erősödik.