Bulinegyed: kihirdették a nyitva tartást szabályozó rendeletet

Forrás: turizmus.com

 2020. március 24. 11:58

Az idei nyári szezonban már szigorított nyitva tartással üzemelhetnek az erzsébetvárosi bulinegyed üzletei, miután a polgármester a napokban meghozta az erről szóló rendeletet.

Budapest VII. kerületi önkormányzata a koronavírus-járvány kellős közepén kihirdette a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek működését szabályozó és az üzletek éjfél utáni nyitva tartásának feltételeit meghatározó rendeletét. A jogszabályt március elejére készítette elő a helyi lakosok, civil szervezetek, vendéglátósok és az önkormányzat képviselőiből álló munkacsoport.

Bár a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet miatt a képviselő-testület most nem hozhat döntéseket, az élet nem állhat meg, készülnünk kell a járvány utáni időkre. Ezért döntött úgy Niedermüller Péter polgármester, hogy él azzal a jogával, hogy a képviselő-testület hatáskörébe tartozó kérdésekben ő dönthet – adta hírül honlapján az önkormányzat.

Annak ellenére, hogy a szórakozóhelyek többsége most zárva van, a rendelet elfogadásával nem lehetett várni, mert a kritériumok teljesítéséhez a vendéglátóhelyeknek időre van szükségük. Ha csak a veszélyhelyzet vége után hozta volna meg az önkormányzat a döntést, nem tudta volna biztosítani, hogy a nyári szezonban eszerint a feltételrendszer szerint üzemeljenek a szórakozóhelyek - írták.

A vendéglátóhelyeknek külön nyitva tartási engedélyt kell kérniük az éjjeli órákra a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnése után

Fotó: 123rf

A kritériumrendszert széleskörű együttműködésben dolgozták ki, amiben az önkormányzat munkatársain túl a lakók és a vendéglátósok is képviseltették magukat. Az egyeztetések mellett a polgármester úgy látta jónak, hogy mielőtt meghozza az erről szóló rendeletet, a végleges szövegről egyeztet a frakciókkal is. Ezen az egyeztetésen a frakciók többsége támogatta a rendelet szövegét és elfogadását – olvasható a közleményben.

A rendelet a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésének napját követő napon lép hatályba.

A főbb szabályok

A rendelet lényege, hogy az önkormányzat területén található üzletek fő szabályként 24 és 6 óra között nem tarthatók nyitva, ez alól kivételt jelentenek a szállodákban működő üzletek, valamint külön engedély birtokában a Király utca–Erzsébet körút (mindkét oldala)–Rákóczi út–Károly körút által határolt területen, tehát a bulinegyedben található vendéglátóüzletek.

A vendéglátó tevékenységet nem folytató üzletek akkor tarthatnak nyitva 22 és 6 óra között, ha nem forgalmaznak szeszes italt, és erről jól látható helyen tájékoztatják a vevőiket.

A bulinegyedben azok az üzletek kapnak külön nyitva tartási engedélyt, amelyek megfelelnek bizonyos feltételeknek, pl.

- hitelesített teljesítményt limitáló eszközt építenek be a hangrendszerbe;

- megfelelő forgalomszámlálót működtetnek a bejáratnál;

- 22 és 8 óra között nem végeznek áruszállítási tevékenységet;

- nyilvánossá teszik a WC-t;

- megfelelő intézkedéseket hajtanak végre annak érdekében, hogy a vendégek ne vigyék ki az utcára a szeszes italt, és erről intézkedési tervet is készítenek;

- alkalmaznak egy olyan személyt, akinek a feladata, hogy tájékoztatja a vendégeket a közösségi együttélés helyben érvényes szabályairól és egyéb, pl. az alkoholfogyasztással kapcsolatos szabályokról;

- az üzlet előtt található járdaszakaszt – ha pedig az üzlet egy társasházban található, az egész épület előtti járdát – naponta legalább egyszer magasnyomású takarítógéppel letakarítják;

- külön hulladékszállítási szerződést kötnek az üzletben keletkezett hulladék elszállítására;

- száműzik az üzletből az egyszer használatos műanyagpoharakat.

Az engedély meghatározott időtartamra, legfeljebb egy évre szól.

A külön nyitva tartási engedély iránti kérelmet az üzleteknek a hatálybalépést követő 30 napon belül kell benyújtaniuk, ilyen engedély nélkül a hatálybalépést követő 60 napig tarthatnak csak nyitva éjfél és reggel 6 óra között.

Az önkormányzat közleménye és a rendelet ITT található.