Kilátót adtak át Piliscsabán

Forrás: MTI

 2015. június 12. 14:04

A népszerű építőjátékot, a Jengát idézi meg az új kilátó, amelyet pénteken adtak át Piliscsaba mellett, a Nagy-Kopasz hegyen. A Dévényi Antal erdész nevét viselő, 11 és fél méter magas új építmény páratlan kilátást nyújt a 447 méter magas hegy tetejéről.

A természetjárók, diákok, turistaszervezetek és erdészek jelenlétében zajló ünnepélyes átadáson Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kiemelte: a létesítmény újabb állomás azon az úton, „hogy otthonosabban érezzük magunkat a természetben, miközben meg is őrizzük azt".

A beruházás nettó negyven millió forintból valósult meg, amit a Pilisi Parkerdő Zrt. saját és pályázati forrásból finanszírozott.

Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte: a Pilisi Parkerdő az elmúlt két esztendőben turistautak és turistaházak felújításával, illetve kapacitásuk jelentős bővítésével, számos erdei pihenő- és tűzrakóhely létesítésével és nem utolsósorban ökoturisztikai fejlesztésekkel, kilátók megépítésével járult hozzá a Bejárható Magyarország Program megvalósításához. Kiemelte: a parkerdő mintegy ötvenéves fennállása során nemcsak "szűk" szakmai tevékenységet végzett, hanem a természetkezelés szélesebb értelmezésében aktív természetvédelmi és turisztikai kiszolgáló volt a kezelésében lévő 65 ezer hektárnyi erdőterületen.

Az Ybl-díjas Koller József által tervezett kilátó 11,5 méter magas, a közel 17 négyzetméter alapterületű kilátószintről páratlan kilátás nyílik a Budai-hegységre és a Pilisre. Az épület 4X4 méter alapterületű hasábja tömör, egymásra rakott fenyőgerendákból épült fel, melyhez 132 köbméter gerendát használtak fel. Az építészeti forma népszerű a világban, számos lakóépület, szálloda és turisztikai funkciójú objektum valósult meg ebben az egyszerű, letisztult, geometrikus stílusban.

A főváros közelében található új kilátó több úton és több irányból is megközelíthető, így Piliscsaba mellett Pilisszántó és Piliscsév felől is.

 

A parkerdő egykori munkatársához, Dévényi Antalhoz (1910-1994) köthető az ezerhektáros pilisvörösvári kopárokon kialakított híres fenyőállomány, melyet ma a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozatosan lombos erdővé alakít.     Az eseményen részt vett Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár is.