Kivilágított pálya is várja a sízőket az eplényi síarénában

Forrás: MTI

 2017. január 10. 10:30

Hét pályán, több mint hat kilométeren lehet síelni az eplényi síarénában, ebből négy kilométeren kivilágított pályán hódolhatnak szenvedélyüknek az esti síelők - tájékoztatta kedden az MTI-t az Intersport Síaréna Kft. ügyvezetője.

Ebele Bálint elmondta, a hideg időjárásnak köszönhetően összesen 118 ezer köbméter havat gyártottak az arénában, amely 33 napja folyamatos nyitva tartással várja a sportolni vágyókat.

Üzemel a négyüléses, mind a három csákányos lift, valamint az oktatóliftek, a felvonók teljes kapacitása 7350 fő óránként.

Hozzátette: várja a sízőket az új épületbe költözött és teljesen megújult síkölcsönző, a régi kölcsönző helyén kialakított sportboltban pedig a síeléshez szükséges kiegészítőket lehet megvásárolni, működik a síiskola, közlekednek a síbuszok.

 

Ebele Bálint közölte, hogy szerdai és pénteki napokon egészen este 10 óráig lehet sportolni a pályákon.

Aki teheti, látogasson el hétköznap Eplénybe, hiszen ilyenkor kisebb a forgalom a sípályán és a jegyárak is kedvezőbbek, mint hétvégén - fűzte hozzá.