Nyáron újra telt házas belföldi turizmusra számít a Hotel & More

Forrás: turizmus.com

 2021. március 03. 10:54

A Hotel & More Group arculatváltással és a személyzet megtartásával készül a korlátozások feloldására. Klemm Balázs tulajdonos-vezérigazgató beszélt a 2020-as és a 2021-es turisztikai idényről és a szektor jövőbeli kilátásairól.

Klemm Balázs elmondása szerint a magyarországi és székelyföldi létesítményeket üzemeltető Hotel & More 2020-ban olyan kiemelkedő forgalmú nyarat zárt, amely több helyen a 2019-es évit is felülmúlta. Szeptember elején azonban már csökkent a forgalom, olyan területeken is, ahova egész évben érkeznek turisták, ilyen például a külföldi vendégek által is látogatott Hévíz és a Balaton-part.

Novemberben nem hirdettek üzemszünetet, a szállodák továbbra is fogadnak oktatási, üzleti és gazdasági céllal érkező vendégeket. Éltek a bérkedvezménnyel is, így minimális forgalommal, de üzemelnek a szállodák. Az elmúlt hónapokban 5-6%-os vendégforgalmuk realizálódott, néhány szállodájukban pedig 10%-ot is tudtak generálni annak köszönhetően, hogy több nagyobb vidéki városban üzemszünetet hirdettek a környező hotelek, így a vendégek náluk jelentkeztek.

Elsődleges szempontjuk a munkavállalók megtartása volt. "Ennek elengedhetetlen feltétele az, hogy képzett, tapasztalattal és helyismerettel rendelkező munkatársakkal tudjuk a vendégeket nagyobb létszámban újra fogadni" – hangsúlyozta Klemm Balázs.

Science Hotel, Szeged – a cégcsoport szállodái novemberben sem hirdettek üzemszünetet

Fotó: Hotel & More

Az elmúlt időszakot felhasználták a megújulásra és az arculatváltásra is, az új, modern, letisztult formavilág bármilyen grafikus környezetben, online és offline térben egyaránt jól használható. Saját fejlesztésű mobilapplikációjuk is már 90%-os készültségű, amelynek révén közvetlen kapcsolatot tudnak tartani a vendégekkel. A hotelekben pedig különböző felújítási munkálatok zajlottak a közelmúltban, illetve még zajlanak is néhány helyen. Minden szobát és közösségi helyiséget kifestettek, a gépészeti elemek karbantartása és felújítása is megtörtént. A wellnessrészlegekben leengedték a vizet, kijavították az esetleges szerkezeti hibákat, és szükség esetén a gépészeti szerkezeteket is felújították.

Világos Hotel, Balatonvilágos – a belföldi turizmus berobbanására számítanak

Fotó: Hotel & More

A vezérigazgató jelenleg úgy látja, hogy vidéken ismét be fog robbanni a belföldi turizmus, hiszen a külföldi utazások csak korlátozott számban vehetők igénybe, ezenkívül az emberek tartanak a vírustól, és amíg a teljes átoltottság nem történik meg, addig a hazai nyaralást részesítik előnyben. Meggyőződése, hogy a vidéki forgalom ezért mindenképpen hasonlóan jól fog alakulni, mint ahogy történt 2020 júniusától egészen 2020 októberéig. Budapesten véleménye szerint 2022-ben éled újjá a turizmus, de csak 2024-re fogja elérni a 2019-es szintet.

A szakember idén május előtt egy részleges, csökkentett üzemmódot engedő nyitásra számít szigorított feltételekkel.

A munkájukat elveszített és más területre kényszerülő szakmabeliekkel kapcsolatban Klemm Balázs úgy gondolja, hogy akiben megvan a szakma iránti tisztelet, és régóta űzi ezt a tevékenységet, az vissza fog térni előbb-utóbb. "Nagyon bízom a fiatal generációban, akik most diplomáznak, mert ők újító energiájukkal fel tudják frissíteni ezt a szakmát" – mondta a szakember.