Kockázatosan utazunk

Szerző: Horváth Ágnes

 2016. október 12. 12:54

Míg Európa nyugati felében az utasbiztosítási „hajlandóság” az utasok körében 90% feletti, Magyarországon a külföldre indulók mindössze 35% biztosítja be magát, holott itthon a biztosítási összegek is jóval alacsonyabbak.

Legalábbbis ez derült ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) sajtótájékoztatóján.

Az Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) eddig három év alatt több mint egymillióan igényelték – mondta el Hódi Sándor, az OEP nemzetközi és EU főosztályának vezetőhelyettese.
Az ingyenes, három évig az EU-tagállamokban, Liechtensteinben, Svájcban és Norvégiában érvényes kártyát bárki kiválthatja (személyesen, postai úton vagy az ügyfélkapun keresztül), aki jogosult a magyarországi egészségbiztosítási szolgáltatások igénybe vételére.
Külföldön az orvosilag indokolt, az adott állam társadalombiztosítása által nyújtott szolgáltatások igénybe vételére jogosít, árkorlát nélkül, ám nem fedezi a vizitdíjat, a receptírás költségét vagy kórházi napidíjat.
Az EEK-val 2012-ben az eddig feldolgozott adatok szerint 10 778 esetben vettek igénybe orvosi ellátást külföldön1,3 milliárd forint értékben, 2011-ben 26334 esetben 2,8 milliárd forintért kezelték külföldön honfitársainkat, főként Németországban, Ausztriában és Svájcban, bár 2010-2011-ben Franciaország volt a harmadik a rangsorban. Itthon a tb által biztosított külföldiek (főként románok, németek és osztrákok) tavaly 7483 esetben fordultak orvoshoz, egy évvel korábban ez a szám 7516 volt.
Az EU-n kívüli, ún. harmadik országokban a sürgősségi ellátás (fogászat, járó- és fekvőbeteg kezelés, szülészet, sürgősségi betegszállítás) költségeit előzetesen ki kell fizetni, majd a számlát benyújtani az OEP-nek – épp ezért, ezen térségekben az utasbiztosítás megkötése nagyon ajánlott.
Az utasbiztosítás ráadásul az összes költséget téríti, önrész nélkül, non-stop asszisztenciát kínál, fedezi a gyógyszereket és a hazaszállítás díját, a poggyászkárokat és bizonyos bűnesetben is kisegít, ráadásul széles körben kiváltható – a biztosítók saját honlapjától kezdve az utazási irodákon és a pályaudvarokon, repülőtereken, benzinkutakon át az okostelefonos megrendelésig – sorolja az érveket Horváth Péter, a MABISZ utasbiztosítási tagozatának elnöke.
36 kép Szállodai speed meeting az MSZÉSZ Budapesti Régiója szervezésében, Millenáris, 2014. október 9.
Ráadásul napi egy kávé áráért hozzá lehet jutni a kötvényhez, amelyből tavaly a hazai biztosítóknak 9,5 milliárd forintos díjbevétele származott – ez megegyezik az egy évvel korábbi adatokkal, ám négy év távlatából már közel 17 százalékos csökkenést mutat.

kutyafaája

kutya kicsi kutya meg nagyobb és bals askjdbln dsc sdbc wd cwdc sd cjwsdcj sdcwdckw dc

Pedig érdemes lenne megfontolni kiváltását, hiszen a nyári balesetek – például a búvárkodás következtében fellépő „keszonos mentés” – költsége akár több százezer forintra is rúghat, amely összeg elkerülhető lenne.
/