Kombóhotel, Hackathon és az Y generáció

Forrás: turizmus.com

 2017. december 19. 14:51

A magyarországi Novotel és Mercure márkák üzemeltetési igazgatójával, Sabina Bartyzellel a turisztikai trendekről és a Mercure szállodák felújítási programjáról beszélgettünk.

Sabina Bartyzel véletlenül került a szállodaiparba, a közgazdasági egyetemen végzett, és eredetileg pénzügyes akart lenni. Pályafutását mégis az Accornál kezdte 2001-ben, és 16 éve kitart a társaság mellett. „Jó döntést hoztam akkor: beleszerettem a szállodaiparba, ma már nem tudom elképzelni magam más iparágban” – árulja el, mennyire szoros a kötődése.

Sabina Bartyzel

 

 

A Novotel Krakow Centrumban kezdett el dolgozni a nyitócsapat tagjaként. Később részt vett egy vezetőképző programban, majd 2005-ben az ibis Krakow igazgató-helyettesévé nevezték ki. Három év után átvette a hotel vezetését. „Ott tanultam meg a szállodaigazgatást” – vallja be. Nem mindennapi időszak volt ez, Krakkó turizmusa valósággal szárnyalt, egymást érték a fantasztikus nagyrendezvények, elkezdtek repülni a fapadosok.

Futás után irány a piac
„Egyre inkább a sajátomnak érzem ezt a várost. Szombatonként rendszeresen hajnalban kelek és különböző távokat futok le, akár 20-30 kilométert, attól függően, hogy a maratonra való felkészülésem mely szakaszában tartok, aztán piacra megyek, szeretem a friss paprikát, paradicsomot, a gyümölcsöket. A Vásárcsarnok emeletén néha eszem egy lángost és válogatok a borok között. Gyakran járok a Szimpla Kertbe is, imádom a romkocsmákat.”

Az ibis után a Novotel Krakow Centrum igazgatói széke következett, majd 2014-ben a Novotel Krakow City West igazgatója és egyben a Novotel márka dél-lengyelországi területi vezetője lett, 14 hotel tartozott hozzá. Közben megbízták a Mercure Krakow Old Town nyitásának előkészítésével.

Kihívás Budapesten

A sikeres nyitás után sem tudott nyugodtan ülni a babérokon: új kihívást keresett és a midscale-márkák magyarországi vezetőjeként júliusban Budapestre érkezett. Magyarországot elég jól ismeri, többször járt Budapesten egyetemista korában, például a Sziget Fesztiválon. „Imádom a magyarok konyhát és a borokat, és az emberek is kedvesek” – tudjuk meg tőle.

„A borok, különösen a fehérborok jelentik Magyarország számára a legerősebb vonzerőt. Igazi kincs! A magyar konyha nem túl könnyű, de ha jól készítik el, akkor nagyon finomak az ételek. Különösen a kürtőskalácsot, a lángost és a pogácsát, vagyis az egyszerű dolgokat szeretem.”

Szakmai szempontból izgalmas időszakban jött Budapestre, a midscale szállodák forgalma kiugróan nőtt júliusban a FINA vizes vébé miatt, és a pozitív trend egész évben folytatódott. A revPAR mutató akár két számjegyű növekedést is mutathat az idén, elsősorban a növekvő átlag szobaárnak köszönhetően.

Ez a trend várhatóan folytatódik jövőre is, mivel a kihasználtság már most is magas, és nincs nagy szezonális különbség. Véleménye szerint a pozitív trend hosszabb távon is megmarad annak ellenére, hogy számos új szállodai szoba épül 2020-ig. „Ezek majd elveszik ugyan a torta egy részét, de a desztináció megítélése pozitív, Budapest biztonságos, gyönyörű város. Jó hír, hogy fejlesztik a repteret. Az új kapacitások erősítenek minket, a verseny jót tesz nekünk, nem lustulunk el” – vallja.

Megújuló szállodák

A vállalatnál nem várják ölbe tett kézzel az új versenytársak érkezését. Masszív renovációs program kezdődött az idén a Mercure Budapest City Centerben. A felújítás két fázisban zajlik, ennek keretében teljesen megújul a hotel mind a 227 szobája, melynek első szakasza 128 szobával már elkészült.

Itt debütál Magyarországon a WineStone F&B koncepció, amely Lengyelországban már nagy sikert aratott. Az étterem gazdag borválasztékának 70%-át magyar borok teszik majd ki, és lesznek tipikus magyar fogások az étlapon. „A vendégek keresik a helyi specialitásokat” – hangsúlyozza Sabina Bartyzel.

Ezen felül megújul a lobbi, a reggelizőhelyiség és a konferenciatermek is. A lobbiban eltűnik a határvonal a vendég és a recepciós között, a vendégközpontúság jegyében tableteken történik a ki- és bejelentkezés.

Mercure Budapest City Center

 

A felújítási program a Mercure Koronában is elindult már. A 420 szobás szálloda három fázisban készül el két év alatt. Az összes szoba megszépül, emellett a közösségi terek, a reggeliző, a rendezvénytermek és az F&B terület is átalakul.

A Mercure Buda sem maradhat ki a sorból, ott is elkezdődtek a munkálatok néhány hete. A felújítási program végeredménye alig több mint egy év után itt lesz talán a legmeghökkentőbb, ugyanis a 400 szobás épületből kombóhotel lesz. Ez azt jelenti, hogy az épület 1-3. emelete ibis, a többi szint pedig Mercure hotel sztenderdek szerint működik majd. Ez összesen 150 ibis- és 250 Mercure-szobát jelent. A cél a hotel kapacitásának további optimálizálása, illetve mindkét szegmens egyszerre való megszólítása. Ugyanakkor közös lesz a két márka recepciója.

Itt is bevezetik a WineStone koncepciót és megújítják a konferenciakapacitásokat. Wroclawban már működik ilyen kombóhotel, Poznanban pedig kialakítás alatt van egy másik hasonló, mindkét esetben az ibis és Novotel márkák részvételével.

Innováció minden területen

Az innováció más területeken is előtérbe kerül a vállalatnál: decemberben megrendezik az első Hackathont a régióban Lengyelországban, aminek a tervek szerint a későbbiekben Magyarország is helyszint ad. Startupok képviselőit, egyetemistákat hívnak el egy napra, hogy osszák meg velük legelrugaszkodottabb kreatív ötleteiket, hogyan lehet a vendégélményt még jobbá tenni a szállodákban, például a fürdőszobák esetében.

A vállalatnál további újdonságokat is terveznek. Mivel szeretnék minél személyesebbé tenni a szállodában való tartózkodás élményét, januártól guest experience managert neveznek ki. Ő felel azért, hogy a hazai midscale és eco hotelekben (8 plusz 7 szálloda) minél jobban érezzék magukat a vendégek.

Olyan konkrét témák tartoznak majd a szakember felügyelete alá, mint a reputációmenedzsment, a közösségi média menedzselése és a munkatársak képzése, téma iránti érzékenyítése. „A vendégeinknek több mint 50%-a elmondja a véleményét online, ezért ezt a kérdést profin kell kezelni” – hangsúlyozza Sabina Bartyzel.

A pozitív kilátások és a ragyogó fejlesztési elképzelések mellett szót kell ejteni a Budapesten jelentkező kihívásokról is. „Nagyon nehéz megtartani a dolgozókat 4%-os munkanélküliség mellett. Motiválni kell őket, tenni kell azért, hogy jól érezzék magukat.

Az a feladatunk, hogy vonzó munkáltatók legyünk, képezzük, támogassuk őket! Közben generációváltás is történik globálisan: egyre több vendégünk és dolgozónk kerül ki az Y generáció soraiból, ők máshogy látják a világot, mint az idősebbek. Ehhez a helyzethez alkalmazkodva mi is váltottunk, és az új munkatársak kiválasztása során elsősorban nem a tapasztalatot, hanem a megfelelő hozzáállást, személyiséget, szenvedélyt keressük. A vendégek elvárják, hogy foglalkozzanak velük, segítsenek nekik, ehhez keresünk motivált és rátermett munkatársakat.”

(Írásunk eredetileg a Turizmus.com magazin 2017 decemberi számában jelent meg.)